Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1925
27 V. Tananyag. Az I., II. osztályokban az 1924. évi tanterv szerint végeztük el a tananyagot, a többi osztályban még az 1899-i tantervhez alkalmazkodtunk, azzal az eltéréssel, hogy a német nyelvet iskolánkat fenntartó egyházunk képviselő- testületének határozata értelmében miniszteri jóváhagyással a múlt évtől kezdve már az első osztályban is tanítjuk mint kötelező rendkívüli tárgyat. Képviselő- testületünk tanári karunk javaslatára folyó év április 13-án tartott gyűlésében elhatározta, hogy azok az első osztálybeli tanulók, akik az év végén német nyelvből elégtelen osztályzatot kaptak, bár a német nyelv az illető osztályban rendkívüli tárgy, kötelesek szeptemberben javítóvizsgát tenni. Ha ekkor is elégtelen osztályzatot kapnak, akkor a második osztályba való felvételük az igazgató belátására bizatik. Rendkívüli tantárgyak. Gyorsíró-tanfolyam. A kezdők csoportjában 32 tanuló tanult levelező- írást s közülük az évközben rendezett versenyeken a következők nyertek könyvjutalmat: Balogh János IIIB o. t., Glatz György VI o. t., Erdélyszky Zsigmond IIIB o. t., Zimmermann Gusztáv V o. t., Freund György IIIB o. t.r Domán Miklós IIIB o. t., Szentgyörgyi Imre IVB o. t., Háncsok Márius IIIB o. t., Gara Tamás IIIB o. t. A haladók csoportjában a vitaírást 7 tanuló tanulta. A tanfolyamot vezette Dr Remport Elek.