Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1925

15 tását szóval és tettel előmozdította, és csak sajnálhatjuk, hogy mindeddig még nem tudtuk méltóan megvalósítani. Örömmel jegyezzük itt fel, hogy Dr Riess Henrik kartársunkat június 20-án Horthy Miklós kormányzó úr Őfőméltósága vitézzé avatta. Derék kar­társunk ez alkalommal vezetéknevét Réz-re magyarosította. Renner János rendes tanárunk immár harmadik évben volt szabad­ságon a Vallás- és Közoktatásügyi miniszter úr és egyházunk Képviselőtes­tülete engedélyével. Ez alkalommal másodízben volt Indiában, hol egy londoni cég megbízásából a Bramaputra vidékén végzett kutatásokat az Eötvös-féle torziós ingával. Helyetteséül a V. K. Miniszter úr Faluba György okleveles tanárt küldötte ki iskolánkhoz. Oppel Imre kartársunk az elmúlt tanévben miniszteri engedéllyel félévi tanulmányi szabadságot kapott; ez idő alatt Paál Ákos okleveles tanár helyettesítette. Később a II. félévben Oppel Imre azt kérel­mezte, hogy tanulmányai és művészi tervei befejezése végett a második félévben csökkentett óraszámmal taníthasson. Az illetékes felső hatóságoktól megkapván az engedélyt, óráinak nagyobb részét ekkor is Paál Ákos vette át. Január 17-én temettük tanulóifjúságunk és tanári testületünk mély gyásza mellett derék testnevelési tanárunkat, Kézsmárki Galli Lajost, aki buzgó mun­kásságával lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy iskolánknak a testnevelési terén is jó hírneve lett. A II. félév kezdelétől óráinak ellátására Dr Haberern J. Pál iskolai I. felügyelő úr hozzájárulásával Ghimesi Mikó Imre okleveles testnevelési tanárt alkalmaztuk. Ilyen módon öt óraadó fiatal tanár vett részt tanári testületünk peda­gógiai munkásságában és el kell ismernünk, hogy mind az öten lelkiismeretes pontossággal, buzgó szorgalommal és az ifjúságot megértő lélekkel és szere­tettel végezték eredményes tanári munkájukat. Iskolánkban három tanszék van jelenleg üresedésben. Adja az isteni Gond­viselés, hogy ezek oly férfiakkal töltessenek be, akik képesek lesznek iskolánk régi, jó hírnevét fenntartani s egyházunk és hazánk javára sikeresen működni. Veszteségeink. K. Galli Lajos kartársunk halálán kívül az elmúlt iskolai év lefolyása alatt több ízben kellett épületünkre kilűzetnünk a gyász­lobogót. Eperjesi Scholtz Gusztáv nyugalmazott bányakerületi Püspök július 12-én, Dr Zsilinszky Mihály volt m. kir. vallás- és közoktatásügyi állam­titkár, bányakerületi felügyelő, valóságos belső titkos tanácsos pedig október 4-én költözött el az élők közül. Mindkét férfiú egyházi, politikai és irodalmi téren nagyjelentőségű munkásságot végzett a háború előtti Magyarország életében. Iskolánknak mindketten őszinte hívei voltak, amit azzal is bizonyí­tottak, hogy itt neveltették apáikhoz méltó, derék fiaikat. Nevük feledhetetlen lesz egyházunk és iskolánk történetében. Május 11-én halt meg Blumenau Alfréd egyházi közgondnokunk, a német gyülekezet buzgó lelkű tagja, kiben iskolánk és tanári karunk megértő jóbarátot és hathatós támogatót veszített. Családja és derék fia, egykori kedves tanítványunk gyászában mély részvéttel osztoztunk. Január 14-én halt meg Frank Leo IIIA osztálybeli kedves tanít­ványunk, kinek halála mély gyászba juttatta úgy a szülőket, mint tanárait és osztálytársait. Halottaink emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni. Hivatalos látogatás. Dr Pintér Jenő tankerületi kir. főigazgató úr, mint az állami főfelügyelet gyakorlására kiküldött miniszteri megbízott, febr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom