Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1924
4 Fejét már megülte a tél dere, de lelkében tavasz volt mindig. Legszebb emlékei közé sorolta azt a pár napot, melyet pár évvel ezelőtt cserkészeink táborában töltött. A kényelmetlen utazás minden terhét szívesen vállalta, csakhogy a cenki hársak alól gyönyörködhessék a tábor zajló, eleven életében. Értesítőnk 1912—13. évi évfolyamában egy Ovidius-tanul- mányt és fordítást tett közzé, melyben felsorolja a klasszikus költők „megértő lelkű tanítványait“. Csak az általa kezdett sort folytatom, ha őt magát is kedves költőjének, Ovidiusnak megértő lelkű tanítványai közé sorozom. Az Ovidiusnál kiemelt „vidám életfelfogást, a játszi ötleteket, a szavakkal festés rögöt is megelevenítő művészetét, a színes képekkel teleszőtt zengő beszédet“, ő maga is eltanulta tőle. Nem volt oly nehéz helyzet vagy szomorú körülmény, mely az ő jókedvének, bízó optimizmusának kicsordulását megakadályozta volna, nem volt oly kellemetlen pillanat, melyet ő játszi ötlettel ne tompított, ne enyhített volna. Az utóbbi évek nehéz idejében sokat fáradt kartársai ügyeiben s a fél sikert is egésszé tudta varázsolni, az eredménytelenség keserűségét vidám tréfában oldotta fel. Régóta vele dolgozó kartársainak ő volt a legmeghittebb barátja, nekiink fiataloknak derült kedélye miatt irigylésre méltó mintaképünk. A haragot egy pillanatig sem ismerte soha. Avatott forgatója volt a tolinak. A színes képekkel teleszőtt zengő nyelv prózában és versben egyaránt kész eszköze volt mindig. Tanúskodnak erről nemcsak szétszórt szépirodalmi cikkei, hanem még azok a jegyzőkönyvek is, amelyeket mint a tanári testület és az iskolabizottság jegyzője évtizedeken át hűségesen fűzögetett egymás mellé. A filozófia iránti szeretetét három hosszabb értekezésén kívül bizonyítja az az ügyesen szerkesztett és világosan megírt kompendiuma is, mely a Tudományos Zsebkönyvtárban 1910-ben már második kiadásban jelent meg. Mesteri tolmácsolója volt a klasszikus költőknek s valamennyien sajnálhatjuk, hogy pompás fordításai közül csak Ovidius átültetése jelenhetett meg, míg Vergilius eklogáinak s Horatius legszebb ódáinak értékes fordításai bár készen, de a háború miatt kiadatlanul maradtak hátra. De nemcsak mások érzéseinek volt művészi tolmácsa, hanem saját lelkének tartalmát is könnyen öntötte költői formába, csengő rímekbe. Könnyű, gyönyörködtető játék, üdítő pihenés volt számára a költészet. Kis tanítványai' alig pár nappal halála előtt helyeztek el egy képet a folyosó falán, amely Sienkiewicz Quo vadis-ánák egyik jelenetét ábrázolja. Mindenki észrevette és megjegyezte, hogy a képről hiányzik a regény egyik legismertebb, legemlékezetesebb alakja. Ha valaki iskolánkban megfordul, annak is azonnal feltűnik, hogy hiányzik valaki.' A szerető és szeretett tanár, a vidám életfelfogás zengő nyelvű költője, aki immár ott pihen a kerepesi- úti temetőben. Dr Remport Elek.
