Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1923
6 A XVIII. század végén, az akkori Pesten, vajmi kevés volt protestáns lakos; ettől a kis német várostól jó ideig idegenkedtek a magyar nyelvű reformátusok. A német nyelvű evangélikusok előbb tudtak megbarátkozni a pesti német lakosokkal; ez az állapot volt azután döntő is a két gyülekezet egész későbbi magatartására, amennyiben a református egyház elejétől végig magyar volt nyelvben és érzelemben, míg az evangélikus gyülekezet eleinte németnyelvű volt iskolájával együtt s csak a harmincas évektől kezdve hódított tért a magyar szellem a gyülekezetben és iskolában. 1837-ben alakult meg a magyar gyülekezet, mely végül a múlt század végén lélekszámban is erősebb lett a megfogyatkozó németnyelvű anyagyülekezetnél, iskolánk pedig nyelvben és szellemben teljesen magyar intézetté alakult át; a harmincas években az volt a panasz, hogy a tanulók nem tudnak magyarul, míg a hatvanas években az egyik tanárnak, aki különben nagy természettudós volt (Dorner), azért tettek szemrehányást, hogy tanítványai nem tudnak jól németül. A régi Pesten protestáns ember polgár nem is lehetett. Az 1781. október 29-én megjelent türelmi rendelet új idők közeledtét jelezte. 1785-ben II. József a pesti egyetem tanárává nevezte ki az evangélikus vallásű Werthes Frigyest, 1792-ben pedig Schedius Lajost. E közben 1786-ban lett Liedemann János Sámuel az első evangélikus vallásű polgár Pest városában. Az itt tartózkodó protestánsok száma különben lassanként növekedni kezdett, mivel az egyetemi hallgatók és a hadsereg tagjai között is sokan voltak protestánsok. Az 1790—1-iki törvény oltalma alatt azután az itt letelepedettek kezdettek tömörülni és gyülekezetekké' szervezkedni. Templomuk nem lévén, „rejtek házban“, vagyis magánlakásban tartották összejöveteleiket és istentiszteletüket. Az evangélikusok első istentiszteletüket 1787. október 24-én tartották a Kalap- (mai Irányi-) utca 14. szám alatt lévő magánházban, a reformátusok pedig kilenc évvel később, 1796. október 1-én, Győrfi uramnak, pesti polgár és szabómesternek, az új városon, a mai Lipótvárosban levő házában, ahol 200 forintért béreltek helyiséget. Mind a két gyülekezet tehát „rejtek házban“ kezdé meg épitő munkáját s ha arra gondolunk, hogy száz év alatt mit végzett és mennyire gyarapodott a két gyülekezet, akkor ebben azt láthatjuk, hogy akik igaz szívvel akarják az Urat szolgálni, azok száz év alatt az ő segítségével csodálatos dolgokat vihetnek véghez. A két gyülekezet jellege eleinte egészen ellentétes volt. Az evangélikus gyülekezet tagjai főrendüeken kívül ügyvédek, hivatalnokok, tanárok, kereskedők és mesteremberek, tehát letelepedett polgárok voltak, nem így a református testvéreknél, akik között a főrangúakon és honoráciorokon kívül a gyülekezet zömét „a helvét hitvallású tanulók, kézi mesterség körül forgolódó legények és inasok, szolgák és szolgálók tették“. Száz év alatt azután ez a helyzet is megváltozott, amennyiben a későbben keletkezett és lassabban fejlődő református gyülekezet lélekszámban majdnem kétszer oly
