Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1923
15 templomunkba buzgón eljárt az istentiszteletekre. 1822. július 30-án jelen volt Kanya Pál vizsgáján az iskola harmadik osztályában és ez idő óta minden évben 300 forintot adott egy kiváló tanuló jutalmazására. Később, a nehéz téli közlekedés miatt, a budai királyi palotában tartatott evangélikus istentiszteleteket Dr Taubner Károly, a gimnázium igazgatója által. 1831-ben, a nagy kolera elmúlta után, részt vett templomunkban a hálaadó istentiszteleten. Gyermekeinek, József főhercegnek és Henriette, későbbi belga királynénak, Kanya Pál, gimnáziumunk tanára volt a házi oktatója. E nemesszívű, fennkölt lelkű hölgy a szabadságharc leverése után Bécsben az ifjú fejedelem előtt felemelte hatalmas pártfogó szavát a pesti két protestáns gyülekezet két érdemes, országos hírű lelkésze, Török Pál és Székács József érdekében s a vészes fellegek csakhamar elvonultak e két nagyérdemű férfiú feje felől. Az iskolák alapítóiról is emlékezzünk meg ez alkalommal: Schedius Lajosról és Gönczy Pálról. Utóbbi jónevű magánintézetét bocsátotta az egyház rendelkezésére 1859-ben, hogy a református egyház gimnáziumalapító tervét végre megvalósíthassa. E jeles férfiú az egyháztanácshoz beterjesztett nyilatkozatában ezeket az örökbecsű szavakat írta: „Nekem van Istenbe vetett igaz hitem, élő reménységem, mert tudom, hogy református egyházunk minden intézete ezen hit és reménységbe vetett teljes bizodalom, állhatatos akarat és eltántoríthatatlan kitartásnak köszöni létét, mert csak itt hazánkban is számos példa tanúsítja, miképp az élő hittel megkezdett intézetek felnövekedtek és felvirágoztak, miért kétkedném tehát én a célba vett gimnázium létrejöhetéséhez megkívántató anyagi eszközöknek — az intézet testének — kifejlődése és elő- állíthatásáról, midőn annak lelke nemcsak itt az egyház kebelében, hanem e széles hazában és így mindnyájunkban él“. Ilyen hitbuzgó férfiú törekvését sikernek kellett koronáznia, amint az eredmény meg is mutatta. Az evangélikus iskola alapítója félszázaddal Gönczy fellépése előtt Schedius Lajos egyetemi tanár volt. Világlátott, nagytudományú, a kor színvonalán álló férfiú volt, aki elsősorban az akkor európai hírű és az érdeklődés középpontjában álló Pestalozzi eszméit akarta iskolánkban megvalósítani, szóval és tettel támogatva a tanítókat, nem röstelve a fáradságot, hogy egyetemi tanár létére heteken át tanítson az elemi iskolában, csakhogy a tanítót bevezesse az újabb tanítás és nevelés módszerébe. Iskolánk és egyházunk e férfiúban Sokrates-szerü tanítómestert látott és becsült hosszú évtizedeken át, 1847-ben bekövetkezett haláláig. Az ő szelleme volt a vezetőgondolat iskolánk első szervezése óta; 1837-ben előterjesztett tanterve és módszeres utasítása nagy részében olyan, hogy még ma is megállhatja a helyét és büszke lehet az az iskola, mely az ő követelményeit képes megvalósítani. Az iskolák ily lelkes alapítói után a két egyház mostani két vezérférfiára vessünk egy rövid tekintetet, mert bennük is hasonlóságot látok s e két férfiú a mi két püspökünk: Ravasz László és Raffay Sándor. Amint egykor Székács és Török volt a két
