Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1923
11 Ez időben ugyanis a polgári lövölde a mai Vámház-körút, Királyi Pál-utca, Bástya-utca és Só-utca által határolt háztömb helyén volt s emlékét egy ideig őrizte az azelőtt Lövész-utcának nevezett Királyi Pál-utca. A Széna-tér akkor kövezetlen, elhanyagolt hely volt, mit a nagy árvíz után szemétlerakó helyül jelöltek ki. A primitiv viszonyoknak megfelelően mindkét templomon volt alkalmazva egy-egy úgynevezett argenti lámpa, ezek világították be a környéket gyenge fényükkel a harmincas, negyvenes évek kisvárosi sötét éjjeleiben. Mindkét templomnak nevezetes szerep jutott az 1838-i nagy árvíz idején. Evangélikus templomunkat és egyházi épületeinket magasabb fekvésüknél fogva a nagy vész idején a víz árja nem érte el, sőt templomunk nyújtott menedéket valláskülönbség nélkül az odamenekülő környékbeli lakosságnak. Ennek emlékére a környékbeli izraelita lakosok Lang Mihály német lelkésznek értékes serleget és pecsétgyűrűt ajándékoztak. A református templom is menedéket nyújtott az árvíz menekültjeinek, de a kripta beszakadása nagy szerencsétlenséget okozott s a lelkészlak is súlyos sérüléseket szenvedett, melyből alig tudták kimenteni az agg Báthory Gábor lelkészt. A veszedelem elmúltával többek adományát mellőzve, csak azt említjük fel, hogy Pádua katholikus rézmetsző 30 frtot adott a templom kijavítására „mivel az árvíz borzasztó óráiban a mi templomunk ajtaja akármi vallású szerencsétlen menekvőnek nyitva állott“. Evangélikus templomunk viszont 1849. május havában Buda ostroma alkalmával szenvedett tetemes károkat, úgyhogy Buda visszavétele után Magyarország függetlenségének kikiáltása és Buda visszavételének örömére május 26-ára, vasárnapra elrendelt hálaadó istentiszteletet meg sem lehetett benne tartani. A nagy idők emlékeiből feljegyezzük azt is, hogy 1848. márc. 15-e után a hatóság felszólította a gyülekezeteket, hogy a politikai kérdések szerencsés megoldásának örömére márc. 19-én, vasárnap, hálaadó istentiszteleteket tartsanak. Ez alkalommal evangélikus templomunk tornyára nemzeti színű lobogót tűztek ezzel a felirattal: „Hit, Remény, Szeretet“. Ugyanekkor református testvéreink megbízásából Ensel algondnok is kitűzette a templomra a lobogót ezzel a felírással: „Mindnyájan egy vagyunk“. Templomaink az elmúlt évszázad alatt bizonyos változásokon is mentek át. A Kálvin-téri templom tornya eleinte zsindellyel volt fedve s a Karacs-féle metszeten a toronynak is más alakja van, mint ma. A rézbádogtető 1859-ben készült el. A kripta beomlása folytán a templom alapzata okozott aggodalmakat, de a bajt elhárították. Nagyobb aggodalmakat okozott azonban később a deficit réme. 1855-ben Török Pál adakozásra buzdító Kérelemszózatában ezt írta: „Az annyi áldozatokkal megalkotott, annyi buzgósággal eddigelé megmentett központi egyházat s országos templomot nemcsak pusztulás, hanem gyalázat is fenyegeti. — Irtódzunk még csak a meggondolásától is annak, hogy a marasztaló ítéleteknek
