Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1916
9 már maga a szokatlanság is er& ellenzésre fog találni. Hogy is ne talált volna mindez ellenkező hangokra! Főleg az nem tetszett a más véleményen levőknek, hogy egy tapasztalatokban még szegény fiatal tanár ír ilyen — mondjuk — forradalmi hangon. Hazay Olivér legalább forradalmárnak érzi magát, ki egyedül áll elveivel s ki mint a Zempléni fordította «Bosszú» hőse szembeszáll az ősi ellenséggel, melyet «Filiszter- ség»-nek nevez. «Velem csak egy kis apród van, — mondja — egy kis tizenötesztendős fiúcska, akire csak rá kell pillantanom, hogy új erőre kapjak; ő maga még nem segíthet a harcban.» (Mellékesen említem meg, hogy Hazay Olivér «Ex libris»-e is őt ábrázolja e kis apród társasán gában, amint neki a tudomány templomába vezető utat mutatja.) Majd így folytatja : «Igen, ideje van már harcba mennem. El is indultam. Ámbár az is lehet, hogy bősz Lonch-sát-jagaühoz (a szörnyhöz) el sem érek, hogy már az úton kis apródommal agyoncsipnek a szúnyogok.» Azonban nem ártottak neki a szúnyogok : kis emberek csipkedései, célja felé biztos léptekkel haladt . Da ám lett legyen a gáncsoskodóknak igazuk, hogy szerénytelenség volt ilyen elvekkel előlépni akkor, mikor még csak pályája kezdetén állott szeretett barátunk : mi, kik ismertük mostani gondolkodását, nyugodt lélekkel állíthatjuk, hogy művét most, tíz évi tapasztalat után, melyet a tanári pályán szerzett, ugyanezen elvek szerint írta volna meg, akkor hirdetett főelveiből nem engedett volna. Valószínű, hogy kevésbbé aggressziv jellegű lenne most írt műve, de lényegében sokat nem változott volna. A művet minden ifjúi túlzásával együtt csak melegen ajánlhatjuk minden neveléssel foglalkozónak, kartársnak és szülőnek egyaránt, mindenkinek tanulságos lehet. S ti kedves volt tanítványai a megboldogultnak, ha majd lapozgattok e könyvben, tanuljátok meg belőle azt, amire kedves tanárotok mindig rá akart szoktatni, hogy gondolkozzatok a felvetett kérdéseken. Ha ezt teszitek, akkor az ő szellemében jártok el s nem vagytok méltatlanok a tőle kapott szellemi örökségre. * Aggodalommal láttuk Hizay kartársunk nagy munkáját, melyet utánozni alig bírtunk. A nagy tevékenység szinte megcáfolni látszott azt a meggyőződésünket, hogy testi szervezete gyenge. Sajnos, aggodalmunk valóra vált. Már 1916 nyarán fájdalmas betegség kötötte ágyhoz, a folyó tanévet pedig betegen kezdte, nem egyszer alig bírta az iskolai munkát, de kitartott, nem maradt el, míg a súlyos kór le nem döntötte. 1916 október 30-án még tanított, rendesen megtartotta óráit, élete utolsó tanítási óráit ; a reformáció másnapi emlékünnepén már nem bírt megjelenni s azóta nem látta őt többé intézete falai között. Eeménvkedve hallottuk a híreket, melyek betegszobájából hoz
