Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1914

44 Kostyál I. résztvett a Santelli iskola által április 2-án rendezett .középiskolai kardversenyben, ahol negyedik lett. Nagy kedvvel és kitartással fogtak neki a fiúk a mezei futás gyakorlásának. Az osztályok válogatottjai fokozatos lendülettel rótták a köröket az iskola udvarán, mígnem a Margit-szigeten mérték össze erejöket körülbelül 3000 m-es pályán: 1. másfélperces idő előnnyel a VI. oszt. csapata^; 2. két és félperces előnnyel a IVb. oszt. csapata; 3. VIII. o. R. csapata. Scratch a VIII. o. A. cs. Egyénileg: 1. Minich M. 2. Sicherman J. 3. Krepuska G. A D. S. K. ötös csapata harmadik lett a Eöser-tanintézet mezei versenyén. A turista-szakosztály tagjai őszkor megtekintették a Pálvölgyi barlangot, a húsvéti szünidőben Korpona felől megmászták a Szitnyát. Az első májusi napon kirándulást tettek Pilisen át Mexikóra, Dömösre., Az év korai befejezése a messzebb fekvő tájakra való vándorlást lehetetlenné tette. A tornaszakosztály működését csak a második félévben kezdte, mert az iskola tantermét az első félévben más intézet növendékei használták. Későbbi működését megzavarta az a körülmény, hogy a sorozó bizottság a szakosztály több tagját katonai szolgálatra alkal­masnak találta. Az a nem várt esemény pedig, hogy az iskolai év korábban bezárult, végleg meggátolta abban, hogy a kör összes tag­jainak közreműködésével dísztornáját megtarthatta volna. Ezen utóbbi ok folytán elmaradt a D. S. K. évzáró athletikai versenye is. Évzáró közgyűlését a kör május 22-én délután tartotta. A fő­pénztári beszámoló és a titkári jelentés meghallgatása után vezető tanár köszönetét mondott a'tisztikarnak a buzgó működésért, melyet a D. S. K.'érdekében ez évben kifejtett, biztosítván ezzel a kör életerős fennmaradását. VII. Cserkész-csapat. Felügyelő tanár dr. Loisch János. Parancs­nok Nádasdy Andor műegyetemi hallgató, ki jelenleg huszárönkéntes; távolléte alatt Jákó Frigyes VII. o. t. és Szenthe János VII. o. t. vezették a csapatot. Részt vett a csapatvezetésben még Pajor Endre VII. o. t. és Kirschner Béla VII. o. t. Tisztviselők: Pajor Endre VII. o. t. pénztáros, Schmidt Henrik VI. o. t. jegyző és Szenthe Lajos VI. o. t. gondnok. A 77 cserkész 3 csapatra, illetve 9 Örsre oszlott. Közülök fogadalmat tett 38, tartalékba helyeztetett 14. Fog­lalkozás szerint is beosztattak alkalom szerint: főző, kerékpáros műszaki különítménybe Van den Eynde Lucien VI. o. t. munka­vezető alatt. A csapat készpénzvagyona 370 K 86 fill, jegyzett ezenkívül 150 K névértékű hadikölcsönt és adományozott a Vörös Keresztnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom