Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1914

13 ványát. Március 27.-én tartottuk a rendkívüli érettségi bizottság ülé­sét, melyre Scholtz Gusztáv püspök úr elnökül Kaczián János esperes urat küldte ki. A bizottság az osztálybizonyítványok alapján mind a hat VIII. osztálybeli ifjút érettnek nyilvánította, és pedig közülük Haintz Géza jól érett, hallerkői gróf Haller István érett, Kindó Ernő Gyula jelesen érett, Márkus József jól érett, Oszuszky István érett, Schirger Lajos Jenő jól érett. Az érettségi bizonyítványokat kiállítot­tuk, valamint Morhác Miloszlav VIL osztálybeli tanítványunk osztály­bizonyítványát is, aki általános jó fokozatú osztályzatot kapott. Április 8.-án kellett volna e bizonyítványokat kiosztanunk, azonban a közbejött módosító intézkedés folytán visszatartottuk s tanítvá­nyaink a húsvéti szünet után tovább is rendesen jártak iskolába. Április 18.-án érkezett felsőbb rendelkezés folytán VIII. osztálybeli beso­rozott tanítványainknak úgy az'osztálybizonyítványt, mint az érettségi bizonyítványt kiadtuk és őket április 19.-én iskolánkból elbocsátottuk. 7. Egészségi állapot. Tanítványaink egészsége a lefolyt tanévben kedvező volt. Huszonegy kitiltás érkezett az illetékes tiszti orvosoktól és csak tíz esetben volt az illető tanuló maga beteg. Tekintettel a fenyegető járványokra némelyik osztályunkat ismételve is fertőtlenít- tettük. Ragadós szembetegség nem fordult elő. Himlőoltásról is gondoskodtunk. A torna alól való felmentések száma az idén sem haladta meg a szokott mértéket. Az iskolaépület tisztántartására, fű­tésére és szellőztetésére állandóan gondot fordítottunk. Dr. Bexheft Ármin iskolaorvosunk az egész tanév alatt távol volt kórházi szolgá­latban. Helyettesítésére dr. Juba Adolf urat, a Vn. kér. István-úti m. kir. állami főgimnázium iskolaorvosát kértük fel, kinek szíves készségéért e helyen is köszönetét mondunk. 0 vizsgálta meg torna alól való felmentést kérő tanítványainkat, tartott szemvizsgálatot, február havában himlő ellen beoltotta jelentkező tanítványainkat; orvosi tanácsait is több ízben vettük igénybe. 8. Iskolai ünnepélyek. A hagyományos egyházi és iskolai ünne­peket ez évben is megtartottuk. A reformáció emlékünnepén ez év­ben is Bereczky Sándor tartott ünnepi beszédet. Március 15.-i ünne­pünket a háborús hangulat tette emlékezetesebbé. Evangélikus ifjúsági gyámintézetünk két egyházi jellegű esti előadást tartott; ezeken Bereczky Sándor és dr. Bőhm Dezső kartársaink is közreműködtek. A főgimnáziumi dal- és zeneegyesület a Vörös Kereszt javára három matinét és egy hangversenyt rendezett; ugyanezen egyesület március 29.-én az Andrássy-úti hadi-kórház sebesült katonái számára rende­zett délutáni hangversenyt. Május 12. és 15.-én intézetünk ifjúsága a díszteremben előadta Sophocles Oedipus király című tragédiáját a háborúban megvakult katonák javára. (Lásd részletesebben a 36, lapon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom