Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1913
7 eredménnyel lehetne vezetni, holott a fogalmakat jól megválasztva más zárótételt is kaphatunk ; s alkalmas fogalmakkal he lehet bizonyítani, hogy a formai logika iskolás szabályaiból nem állhat meg az, hogy a második figurában nincs állító, a harmadikban egyetemes, a negyedikben egyetemesen állító zárótétel, s hogy részleges és tagadó előzmények nem adnának zárótételt. A formai logika körviszonyait és azon alapuló tételeit itt is fölforgatja egy láthatlan kéz, a fogalmak tartalma, mely a formalizmusnál erősebbnek bizonyul. Látható ebből, hogy a formai logika minden hiánya és következetlensége a mennyiség elvének ráerőszakolásából ered, s addig nem is várható egyöntetűség és rendszeres összefüggés, amíg új alapra nem helyezkedik. Ez új alap az ismeretelmélet. Az eredmények okozóit kell kiinduló pontnak venni, vagyis a gondolkozás tényezőit. Az értelmi munka, mely a bennünk keletkező képek jelentését fogja fel, önálló lelki erők összeműködéséből áll, melyeket Böhm «Az ember és világa» első kötetében ismerő funkcióknak nevezett el. E funkciók teszik lehetővé a világ felfogását és szerkesztik másfelől világképünket. Osszeműködésük általános törvényei adják a logikát. A logika ez új ismeretelméleti alapozásban összefüggő, hézag nélküli tudományág lesz, melyben a fogalomra megállapított tételek következetesen végig érvényesülnek az Ítélet és következtetés tanának minden részletében, míg a régi logikában a mennyiség elve csak erőszakolva s mégis hiányosan jutott érvényesülésre. Az új tan az ismerés természetével indokolja tételeit, a régi azonban elvi indokolás híján van, mert a fogalmakat a mennyiségre visszavezetni nem bírja. A régi logika formalizmusban merül el, az ismeretelméleti logika a tartalomból indul ki és a szellemtelen mechanizmust eleve kizárja. Mielőtt azért belemennénk a részletkérdésekbe, rá kell szánnunk magunkat egy nagyobb kitérésre az ismeretelmélet szövevényes rengetegébe. A kitérés azzal a haszonnal is jár majd, hogy Böhm egész filozófiájának legérdekesebb, alapvető jelentőségű problémájában eligazodunk. Az ismeretelméletnek s egyúttal minden filozófiának főkérdése: mi az ismeret tárgya? A realizmus úgy felel erre, hogy a külvilág az, a tőlünk független, önálló valóság, míg az idealizmus az alany képeit hirdeti annak. A két állítás közül, tudniillik, hogy ismeretünk tárgya a való külső tárgy, vagy a bennünk feltűnő képe, Böhm Károly az utóbbit vallja igaznak. Szerinte úz ismeret kizárólag alanyi, anyaga és formája szerint egyaránt. De emellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy ámbár lélektanilag alanyi állapottal van dolgunk, logikailag mégis tárgyra szól, mert az öntudattól különböző, önálló
