Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1912

I. ÉYI JELENTÉS. 1. Iskolaévünk egyik legkedvesebb és legmaradandóbb emlékű napja febr. 26-dika volt, melyet a tanári testülettel együtt érző nt. képviselőtestület díszülése avatott meleg és feledhetetlen ünnepséggé. Az ünneplés az intézet volt igazgatójának, Góbi Imrének és volt ta­nárának Weber Rudolfnak szólott, kiket Királyunk 0 Felsége június 16-án kelt kegyelmes elhatározásával «a középiskolai oktatás terén sok évi eredményes működéssel szerzett érdemeik elismeréséül» tüntetett ki, és pedig Góbi Imrét a királyi tanácsosi címmel, Weber Rudolfot a Ferenc József lovagrend, keresztjével. A díszülést Dr. Zsig­mondy Jenő udv. tanácsos, közfelügyelő nyitotta meg az ünnepeltek érdemeinek meleg elismerésével; utána Haberern I. Pál udv. taná­csos, I. isk. felügyelő üdvözölte őket a fenntartó hatóság, Rátz László igazgató a tanári testület, Mikolik Kálmán polg. és elemi isk. igaz­gató a testvériskolák tanári karai nevében. Az üdvözlésekre Góbi Imre válaszolt kitüntetett társa nevében is köszönve a kedves ünnepet,. az ifjúságot pedig kötelességeinek hív teljesítésére s ebben az iskola, magasztos eszméinek szolgálatára lelkesítve. * 2. Az iskolaév kezdete. Az 1912,13. iskolaévben munkásságun­kat augusztus 31-én kezdettük meg, a szokásos javító és pótló vizs­gálatokkal. A beiratkozott tanulók száma 637 volt, hárommal keve­sebb, mint a múlt évben. E létszám még mindig túlmagas arra, hogy a tanítás eszményi céljait megvalósíthassuk. Az iskolaévet szept. 5-én nyitottuk meg, a tanítás 9-én kezdődött, mely minden nagyobb meg­szakítás nélkül június 14-ig folyt. Szeptember első két hetében, a cambridgei nemzetközi mathe- matikai kongresszuson hivatalos kiküldetésben idéző igazgatót, dr. Ku- bacska András helyettesítette. Dr. Koch István kartársunk január 11-én 28 napi fegyver-

Next

/
Oldalképek
Tartalom