Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1911

28 A betegség enyhe és gyors lefolyása az oka, hogy több ebben meg­betegedett tanuló hatóságilag ki sem volt tiltva. A szülők azonban ezeket is visszatartották az iskola látogatásától. Minthogy a betegség terjesztésében a közös ivópoharak használata nagy szerepet játszik, a baj elharapódzását megelőzendő a vízvezetéki csapok mellett elhelyezett ivópoharakat azonnal bevontuk, utasítottuk a tanulókat szájuk és tor­kuk gyakori öblítésére, kioktattuk őket a betegség első jeleire s ügyel­tünk arra, hogy a betegek vagy gyanúsak az iskolától távolmaradjanak. Az iskolaorvos a fertőzött osztályokat hetenként 3—4-szer meglátogatta. Egyéb intézkedésekre szükség nem volt. Ragadós szembetegséget egyetlen esetben sem észleltünk. Himlőoltási kötelezettségének minden tanuló eleget tett. Ezek közül 6-ot az iskolában oltottunk be. A tanulók közül ez évben is többen kerültek orvosi vizsgálat alá, részint önként jelentkezők, részint olyanok, akiket a tanári testület egyik­másik tagja utasított az iskolaorvoshoz, aki azokat megfelelő tanácsokkal ellátta, de orvosi kezelésben nem részesítette. Megvizsgálta az iskola­orvos a komáromi kerületi tornaversenyre készülő tanulókat, valamint azokat is, akik felmentésüket kérték torna vagy éneklés, esetleg a rajz technikai része alól. A felmentések száma a megszokottat meg nem haladta, Nagy gondot fordítottunk az iskola helyiségeinek állandó tisztán­tartására, a levegő frissentartására szellőztetés útján s a fűtésre. 7. Iskolai ünnepek. A szokásos egyházi és hazafias ünnepeket ez évben is megünnepeltük. A reformáció ünnepén Bereczky Sándor, a márciusi 15-iki ünnepen pedig dr. Böhm Dezső tanárok tartottak beszédeket. Az evangélikus ifjúsági gyámintézet négy egyházias jellegű előadást tartott, melyen Kaczián János esperes, Bereczky Sándor, dr. Hittrich Ödön és dr. Koch István tanárok is közreműködtek. A Dal- és Zeneegyesület két hangversenyt rendezett, melyek az építési alap javára 300 Iv-t jövedelmeztek. 8. Szertáraink kibővítése. A szertárak építési alapja ez évben is szépen gyarapodott; Kéler Napoleon 2000 koronát, Kéller Terézia úrnő 400 koronát adományozott. A felemelt beiratási dijakból befolyt 4500 korona, a jégpálya jövedelméből 100 korona, a Dal- és Zene­egyesület jövedelméből 300 K, az iíjúság részére tartott vetítőelőadá­sokból 148'56 K, úgy, hogy a múlt évben kimutatott 11.014'33 K-val és 264’60 K kamattal együtt jelenleg 18727'49 K áll rendelkezésünkre. Örömmel jelentjük, hogy a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter úr is elismerte szertáraink átalakításának szükségét s e célra 150.000 K-t engedélyezett. A részlettervek hamarosan elkészültek, de ekkor kitűnt, hogy a rendelkezésünkre álló összeg még mindig nem elég ahhoz,

Next

/
Oldalképek
Tartalom