Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1911

I. ÉVI JELENTÉS. 1. Első sorban említést kell tennünk azokról a személyi változá­sokról, melyek egyházkerületünk s iskolánk kormányzásában és tanári karunkban az elmúlt év folyamán bekövetkeztek. Egyházkerületünk élére a közbizalom dr. Zsigmondy Jenőt helyezte, főgimnáziumunk felügyelője pedig dr. Haberern Pál lett. Nem lehet feladatunk, hogy e kiváló férfiak érdemeit e helyen külön méltassuk, hisz egész múltjuk összeforrott egyházunk életével, iskolánk évtizedes történetének pedig alig van olyan lapja, mely nagy érdemükről, inten­zív tevékenységükről nem tanúskodnék. Intézetünk újabb fejlődése ékes bizonysága annak a jóakaratnak, annak a bizalomnak és rokonszenvnek, mellyel irántunk viseltettek. Új felügyelőink széleskörű tudása, kitartó akaratereje, önzetlen hazaszeretete a legszebb reményeket ébresztik szí­vünkben s iskolánk teljes bizalommal tekinthet a jövő elé. Az ő veze­tésükkel bizonyára sikeresen fogjuk megoldhatni ama nagy és nehéz fel­adatokat, melyek iskolánk további fejlődését és haladását biztosíthatják. A nt. képviselőtestület 1911. évi szeptember hó 26-án tartott ülésén Dr. Bőhm Dezsőt, ki két éven át mint helyettes tanár lelki- ismeretes buzgósággal töltötte be hivatását, a tanári kar ajánlatára egyhangúlag rendes tanárnak választotta meg. Igaz szeretettel üdvö­zöljük, szivünkből kívánva, hogy tovább is lelkesedéssel s a legszebb sikerrel végezze felelősséggel terhes feladatát. 2. Az iskolai év kezdete. Az 1911/12. iskolai év szeptember elsején kezdődött. A beiratkozott tanulók száma 640 volt, míg a múlt iskolai évben 653 tanulót irtunk be. A csekély csökkenés annak az üdvös intézkedésünknek tudható be, hogy az első osztályokba 60—60 rendes tanulónál többet nem vettünk fel. Hisszük, hogy egyházunk anyagi helyzetének javulásával e nagy számot még jobban leszállíthatjuk s evvel a tanulás sikerességét lényegesen javíthatjuk. A javító vizsgálatokat szeptember hó 1-én, a magán- és pótló vizsgálatokat 2-án tartottuk meg. Szeptember hó 5-én volt az ünnepélyes megnyitás, 6-án kezdetét vette a rendes tanítás, mely nagyobb megszakítás nélkül június hó 14-ig folyt. 3. Tanári értekezletek. A lefolyt iskolai évben 12 tanári értekez­letet tartottunk, melyeken behatóan foglalkoztunk a tanítás és nevelés kérdéseivel, tanítványaink tanulásbeli előmenetelével és erkölcsi maga­viseletével.

Next

/
Oldalképek
Tartalom