Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1910
6 volt: arra törekedett, hogy egy-egy órája olyan legyen, mint valami mosolygó tavaszi nap, mely ne hervasszon, hanem virágot neveljen a gyermeki lélekben. Szerette, szereti tanártársait is, soha nem sértett, nem bántott senkit; gazdag humorának, mély gondolatainak, nagy tudásának kincseivel bearanyozta a társas együttlét sok-sok óráját. De nem folytatom tovább ebben a hangnemben, mert nem akarom e tiszteletreméltó férfiú szerénységét sérteni. Csak annyit mondok még, hogy rajta is beteljesedett a közmondás: amilyen arccal nézel be a tükörbe, olyan arc tekint rád vissza. Ót, akinek a szeretet az életcsillaga, szereti is mindenki. * Elbúcsúzunk e helyen is a tanítványaitól és tanártársaitól általánosan szeretett professzortól, de nem teljesen, mert érezzük, hogy ezután is a miénk marad. A miénk iskolánk iránt való szeretete, érdeklődése által, de a miénk az emlékezet ereje által is. Hiszen negyven esztendőnek sikerekben és érdemekben, mindenekfelett pedig szeretetben való gazdagsága olyan erő, mely nem egy-két esztendőre, hanem a messze jövendőre kihat akkor is, mikor már közvetlenül működni megszűnt. A mi iskolánk körében elevenen fog élni Weber Eudolf emlékezete, s hisszük, reméljük: rajta is beteljesül a költői szó, hogy a der éknek nem kell félnie az idők mohától, mert nevét, a jók s igazak áldják. Dr. Szigethy Lajos.
