Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1909

dúlt fejlődés anyagi eszközéül az államsegélyt kérte és elfogadta. Góbi Imre e küzdelmes kornak első évében (1884) került intézetünkhöz, — hét évi pozsonyi (1872—79) és öt évi (1879— 1884) soproni tanárkodása után. Törhetetlen bizodalommal az autonómiában lüktető szabadság ereje iránt, úgy kereste ennek törvényes biztosítékait, hogy a már-már százados tradíciók épségben maradását is igazolta. Az átalakulás részleteinek helyes megítélésével, az aggodalmakat eloszlató éleslátásával kezdettől fogva egyik főmozgatója volt a külsőségekben is szükséges haladásnak. Azóta, hogy (1896) kartársainak és elöljáróinak osztatlan bizalma az igazgatói tisztségre emelte, a nemes célú agitálás minden eszközét felhasználta, hogy az intézet múltjához és hivatásához méltón illeszkedjék — a fővárosban gyors egymásután megépült vagy megújhodott állami főgimnáziumok sorába. Eszméje hathatós pártfogót, törekvése őszinte segítőt szerzett a kerület kir. főigazgatójában, dr. Erődi Béla udv. tanácsosban, aki bőséges tapasztalatainak tanulságaival mindig jóakaró előmozdítója egyházunk kulturális intézményeinek.

Öt esztendő előkészítő, tervezgető, híveket toborzó munkájában rendületlen kitartott első terve mellett, mely az intézetet, a belváros szűk térviszonyaiból, a főváros balpartja legszebb részére, a városligeti fasor tájékára kívánta telepíteni. Éles logikával és tömöttségében is ékes beszéddel mindig szerencsésen össze tudta fűzni a jelen szükségleteit, a múltak nagy hagyományaival; a messze szárnyaló ábrándokat, a követelőző igazsággal; a vállalkozás kockázataitól való aggodalmaskodást, a haladás föltétien parancsaival. A gondolkodás és élőszó, e nála mindig együttjáró művészete, hódította meg eszméjének elöljáróságunk őszinte bizodalmát s ami ebben az esetben ugyanazt jelenti: az eszme végleges megvalósítását elhatározó áldo- zatrakészségét. Az ige testet öltött; Góbi Imre igazgatói működésének legnemesebb emléke: a fasori ág. h. ev. főgimnázium (1904 szept.) megépült.