Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1906
7 gása mellett is, mennyire türelmes, sőt szabadelvű volt hitünk Borsosaival szemben. A sárospataki reformátusok számára templomot építtetett; a szécsényi gyűlésen határozatba foglaltatta a vallásfelekezetek között való egyenlőséget s ezzel lehetségessé tette, hogy a kilenctizedrészében protestáns kuruc sereg és kilenctizedrészében katholikus főurakból álló tábornoki kara a haza és szabadság iránt való szeretetben eggyé olvadjon. Rákóczi nagy volt a küzdelemben, de még nagyobbá lett a szent ügy veresége után, mikor önkényt itt hagyta óriási, egymilliókétszázezer holdnyi birtokát, várait, kincseit, családját, szülőföldjét. Pedig nem kellett volna mást tennie, mint hűséget esküdnie a koronás királynak, aki törvény alapján ült Szent István örökében. De ő, «a XVIII. század Kossuthja», úgy tett, mint 150 év múlva szellemének méltó örököse, «a XIX. század Rákóczija», magára vette a hontalanság átkát, hogy örökös tiltakozás legyen a zsarnokság ellen, s haláláig, sőt «éltető eszmévé finomulva» azután is megszemélyesítse nemzetének függetlenség után való vágyakozását és törekvését. Eákóczi hazáján kívül is hazájának szolgált s nemzetétől távol is nemzetének élt: nagybecsű emlékirataival irodalmunkat gazdagította, óriási levelezéseivel, habár sikertelenül a nemzetközi bonyodalmakat a haza felszabadítására igyekezett felhasználni. Eákóczi mint hontalan bujdosó is fejedelem maradt: fejedelme a maga kis birodalmának, mert uralkodott azoknak szivén, akik ott a Márvány-tenger partján körülötte voltak. Van-e kedvesebb alakja történetünknek, mint Mikes Kelemen, aki nem politikai okokból ment el a bujdosókkal, hanem csak azért, «mert igen szerette a fejedelmet?» Van-e drágább gyöngye irodalmunknak, mint Mikesnek 1735-iki nagypénteki levele, melyben egyszerre két megváltóját siratja: a mennyeit és a földit ? * Magasztos a szerep és hivatás, melyet Eákóczi és bujdosó társai a nemzet életében betöltenek: annál szánalmasabban viselte magát velük szemben a hivatalos Magyarország. Jószágaikat lefoglalták, nevüket, mint lázadókét és a haza ellenségeiét törvényben bélyegezték meg. Majd eltűrték, hogy hamvaik közel
