Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1903

rajzi oktatás szempontjából is becses tengeri állatgyűjteményét az elhelyezésére szolgáló díszes üveges szekrénynyel együtt isko­lánknak ajándékozta. Néhai Siebreich Károly örökhagyó végrendelete értelmében iskolánk, illetőleg az ifjúsági Dal- és Zene-Egyesület örökölt: öt hegedűt, egy ezüst billentyűs ébenfa-fuvolát, egy kis kürtöt (flü- gelhornt), egy czimbalmot, egy értékes Bösendorfer-féle zongorát, egy kis összehajlítható kótafcartót, és 45 darab különféle zene­darabot. Patay Andrásné ő Méltósága néhai Várdombi Simonyi Ágos- tonné hagyatékából egyházunknak, illetőleg iskolánknak adomá­nyozta a Simonyi házaspár mellszobrát, Simonyi Ágoston gyer­mekkori olajfestésű arczképét és színes fotográfiáját, Simonja Ágoston szüleinek olajfestésű és vízfestésű arczképeit, s az apá­nak kisebb fénynyomatú arczképét, tehát összesen két gipsz mell­szobrot, négy olajfestményt, két vízfestményt és két fotográfiát. Kornfeld Györgynek, iskolánk korán elhunyt derék volt nö­vendékének, emlékezetére társai ösztöndíjat alapítottak, a követ­kező alapítólevél szerint. ALAPÍTÓ LEVÉL Mi alulírottak azon óhajtól eltelve, hogjr az oly korán és váratlanul körünkből kiszakított, őszintén szeretett, minden szép iránt oly fogékony, megboldogult kedves jó barátunk, Kornfeld György emléke azon intézet keretében is megörökíttessék, amely­nek mint nyolcz éven keresztül tanulója lelke műveltségét köszön­hette, ezennel megboldogult barátunk halálának második évfor­dulóján a budapesti ág. hitv. evang. főgimnáziumnál megboldo­gult barátunk nevét viselő ösztöndíj-alapítványt teszünk Ezen általunk tett alapítvány 800 korona névértékű 4%-os magyar korona-járadékból áll, a mely mindenkor a budapesti ág. hitv. ev. főgimnáziumot fentartó egyházgyülekezet által mint örök időre szóló alapítvány «Kornfeld György-féle alapítvány» név alatt kezelendő és a melynek egész évi kamatai minden évben a gimnázium VIII. osztályában a magyar nyelv és irodalom iránt kiváló érdeklődést tanúsító és e tárgyban társai közül a legszebb eredményt felmutató, a tekintetes tanári kar szerint érdemesnek ítélt tanulónak az évzáró ünnepély alkalmával adandók ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom