Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1902
ereje letiporta a nemzetet. De azért nem volt hiábanvaló küzdelem, mert megmentette a nemzet becsületét, önérzetét, önbizalmát, tehát jövendőjét is. A 48—49-iki nagy erőmegnyilatkozásnak ugyanaz a századokra kiható nagy jelentősége van, ami előképének, a II. Rákóezy Ferenc kurucháborújának. Ennek a kettőnek köszönhetjük, hogy nemzetünk szabad és magyar, mert ekkor véste kardja élével ellenségei leikébe azt a tanulságot, hogy jogainak tiszteletben tartása nagy európai érdek. Hiszen, amilyen ereje a dinasztiának a kibékített Magyarország, olyan gyengesége a ki nem engesztelt magyarság. A fényes nap után a sötét éjtszaka következett: a nemzetre az elnyomatás, Kossuthra a bujdosás szomorú korszaka. Ekkor is Kossuth volt vezére a nemzetnek, melyet egyéniségének, ékesszólásának, lángeszének, jellemének és tragikus sorsának varázsa által a külföldön is népszerűvé tett, mondhatjuk világtörténeti jelentőségre emelt. Az elnyomott magyarság megszemélyesítőjét lelkes szeretettel vette körül a barbárnak nevezett török s a művelt nyugat, a vén Európa s az ifjú Amerika. Vele, mint egyenlőrangú tényezővel egyezkedett Európa leghatalmasabb fejedelme, III. Napoleon, a francia császár és Viktor Emanuel az új életre ébredő olasz nemzet lovagias királya. Kossuth — mint nagy elődje, Zemplénmegye másik szülöttje, II. Eákóczy Ferenc, egykor Rodostóban — fáradhatatlanul szövögette a tervek reménységtől csillogó szálait, hogy nemzetét felszabadíthassa. Ezeket a szálakat egyenként széttépte a csalódás. Majd nemzete is mást fogadott vezéréül, habár rajongó sze- retetét ezután sem vonta meg tőle. De a «haza bölcse», a nemzet új vezére, a kiegyezés létrehozója maga nyújtotta nemes ellenfelének az elismerés koszorúját s gyönyörű szavakba foglalta azt az örök igazságot, hogy Kossuthnak soha el nem múló érdemei vannak a magyar nemzet és társadalom felszabadításában, a modern Magyarország felépítésében. Kossuth majdnem teljesen magára hagyatva, aggul, betegül is törhetetlenül megmaradt elvei mellett egész addig, míg végre onnan, «hol fűszeres völgy, rónaság az erdős Appennint uralja», «egy szó nyilallott a hazán keresztül, egy röpke szóban annyi fájdalom». Egy szó, mely Kossuth halálát hirdette a nemzetnek. Ezután következett a megrendítő és felemelő pompájával világra
