Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1902
35 Svoboda István távozása folytán, a fennálló szükségletet véve ■tekintetbe, földrajzi és természetrajzi tanszékre hirdettünk pályázatot. Az ügy döntés alatt áll, az új tanárt a pályázók közűi szerződésben gyökerező jogánál fogva a nagymélt. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr fogja kinevezni. Megismételtük a pályázathirdetést a görög-latin tanszékre is, mely tavaly eredménytelen volt. A presbitérium dr. Kliment Jenő tanárjelölt urat hívta meg helyettes tanárnak egyelőre, egy évre. Hosszabb helyettesítésre két esetben volt szükség. Dr. Hitt- rich Ödön társunkat betegsége az iskolai év elejétől karácsonyig távoltartotta az iskolától. Helyettesei a YlII-ik osztályban a latin nyelvben dr. Serédi Lajos, a görög nyelvben dr. Tóth Kálmán tanárok, a Yl-ik osztályban a latin nyelvben dr. Darkó Jenő, a görögben dr. Yértesy Dezső, a gyakorló gymnásium rendes tagjai, voltak. Bruckner Frigyest huzamosabb betegsége alatt az énektanításban Windt József úr helyettesítette. Sok gondot okozott az óv elején a III-ik osztály túlzsúfoltsága, melybe a II. a) és II. b) osztályokból 80 tanuló került fel. Egészségi és pedagógiai okokból, a tanári kar javaslatára, a presbitérium, az anyagi áldozattól vissza nem riadva, elrendelte az osztály kettéválasztását, a mi november legelején meg is történt. Az így megszaporodott munkát a magunk erejével nem győzvén, kívülről szereztünk segítséget, a gyakorló iskola tagjai s a fővárosi testyér-iskolák tanárai közül. A III. a) osztályban a magyar nyelvet dr. Darkó Jenő, a latint dr. Yértesy Dezső tanárjelölt urak, a németet Hajts Samu tanár úr tanították; a III. b) osztályban a számtan, mértan, földrajztanítását Fröhlich Károly, a történetet dr. Dobruczky János tanár urak vállalták el. Fogadják készségűkért köszönetünket. Az új iskolaépület ügye immár abba a stádiumba jutott, hogy az építés a városligeti fasorban vásárolt, kevés hiján 2000 □ -öl terjedelmű telken, még ez év őszén kezdetét veheti, s az új épület az 1904—5. iskolai esztendő elején rendeltetésének átadható lesz. A tanterv alapján és keretében folyt oktatás tárgyairól és mértékéről alább külön, részletesen, osztályonként számolunk be. A protestáns ifjúság vallási neveléséről, a tantervben megszabott vallásoktatáson kívül, az ifjúsági isteni tisztelet, s az egyházi ünnepek megtartása révén gondoskodtunk. Az ifjúsági isteni tisz3*