Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1902

37

A logikát, mint az ismeret-alakokról szóló részleges tudományt, Aristoteles tette rendszeressé. A fogalom, itéletképzés, a meghatározó ítélet-kapcsolatok (syllogismus) már előtte is jelentékeny részét tették az akkor dialektikának nevezett deduktiv, tehát tisztán kifejtő, levezető bölcselkedésnek; de önálló rendszerbe Aristoteles foglalta tudnivalóit. A következtetést és megbizonyítást rá ávaXoaxá-nak nevezte, amazt Jipórspa, emezt oatspa névvel választván el egymástól. Ez utóbbiba foglalta a meghatározás, a logikai felosztás és a tapasztalásbeli egymásután (Aristoteles-féle indukció) szabályait. Ettől külön to~!//.á-nak nevezte a valószínűségre vezető, tehát nem teljes következtetéseket, melyek közé a oocpiauxoi sXsf/ot, a szofisták cáfoló tételeit, a sophismákat azaz hamis következtetéseit sorolta. A jrspi spp-Tjvs\ó.c a mondatot és ítéletet tárgyalja... a jrepl -/.amjyop'.iőy (a kétséges valódiságokról) az alapfogalmakat fejtegeti. Iratainak első összefoglalói és magyarázói ezeket a logikai fejtegetéseket egy néven Organon-nak hívták, illetve tartalmára való tekintettel Logikának, míg Aristoteles maga «Analytikának» nevezte. A stoikusok, fökép Zénón és Chry- sippos, részben ismeretelméleti fejtegetésekkel, részben a föltételes és szétválasztó következtetésekről szóló szabályokkal aztán kiegészítették. Az Organon egyik lényegtelen része Dialektika néven benne volt még a középkori oktatásban is. A XII. század óta Aristoteles logikai műveit jobban megismerték és részletesebben magyarázták. A következtetésekről szóló részt üres formalizmussá (alaki szabályokká) tette a skolasztika. Az összes lehetséges állító és tagadó következtetés alakokat megállapították, az. alaptörvényekre vonatkoztatván. S úgy a kapcsolt ítéletek tartalmát, mint minőségét külön-külön szabályokba foglalták. Ebből a meddő, de hatalmas szellemi munkából sarjadzott a középkori bölcselkedés híres toliharca a nominalizmus és realizmus között (ezzel a szóval csak az általános fogalmak, mint gondolatok ellentétét, azaz valóságot értvén). Amaz úgy vélte, hogy az általános, fogalmak (ember, világ, természet, szeretet stb.) csak nevek (uni- versalia sunt nomina), emez pedig azt hirdette, hogy ezek maguk igazi valóságok, illetve való meghatározásai az általuk el- gondolhatóknak (univ. sunt realia).

A középkor vége felé az arabok révén (Averroes, Avicenna,.. Alferabi) még egyre tart Aristoteles logikájának tekintélye; sőt a protestáns theologia is hozzáfordul eleinte. Melanchton még egy--