Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1899

41 lia]ál, egy másik esetben pedig az iskolában támadt hirtelen rosszul - lét, ájulás miatt kellett egy növendékünket orvosi segélyben része­sítenünk. — Súlyosabb és hosszasabb, nem fertőző betegség a rendesnél nagyobb számban ez idén sem fordult elő. Aránylag csekély volt a ragályos fertőző betegségekben szen­vedő tanulók száma. Ilynemű betegségek miatt 16 növendékünk volt 2—6 hét tartamára az iskolából kitiltva, 19-en pedig a család­jukban előfordult ragályos betegség miatt. Az esetek túlnyomó részében vörheny szolgált a kitiltás okául. A kitiltott növendékek­nek az iskola újbóli látogatását mindannyiszor csak orvosi bizo­nyítvány alapján engedtük meg. Iskolazárás az idén egyetlen osztályban sem vált szükségessé. A VI. osztályt, melyben husvét előtt több vörhenyeset fordult elő, a húsvéti szünet alatt fertőtlenítettük s újból festettük. Ragályos szembajban (különösen trachomában) az október és május hónapokban megejtett szemvizsgálatok tanúsága szerint egy növendékünk sem szenvedett. A védhimlőoltás törvényszabta kötelezettségének az összes növendékek eleget tettek. A tornázás kötelezettsége alól alkalmatlan testalkat vagy betegség és szervi hiba miatt az idén 92-en voltak részint az egész év tartamára, részint ideiglenesen felmentve. A felmentettek közül többen, orvosi rendeletre, gyógygymnastikát folytattak. A felmen­téseknek ezen valóban óriási számát igazolja azon körülmény, melyre már múlt évben is utaltunk, hogy t. i. saját alkalmas torna­terem híján növendékeinknek a korai délutáni órákban, tehát épen az emésztés idején kell a Nemzeti Tornacsarnokba menni ök tornázni s ezért olyanoktól sem tagadhatjuk meg a felmentést, a kik külön­ben nemcsak hátrány nélkül tornázhatnának, de sőt a tornázásra szükségük is volna (pld. vérszegényeknek). Áttérve az iskola épületének egészségügyi viszonyaira, meg­jegyzem, hogy úgy az egész épületnek, mint az egyes tantermek­nek tisztaságára, a kellő fűtésre, szellőzésre s mesterséges világí­tására, mint minden évben, állandóan kellő gondot fordítottunk. Az iskola összes helyiségei a lefolyt tanévben már kizárólagosan új, a tűdővész terjedésének gátlását czélzó, vízzel megtöltött köpő- •edónyekkel voltak ellátva. Az egészségtan, mint rendkívüli fakultativ tantárgy, a VII. osztályban egyelőre még csak heti 1 órában lett előadva. Egyetlen

Next

/
Oldalképek
Tartalom