Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1899
A Markellinos-féle életrajz mondja, liogy temérdek pénzt költött arra, hogy athéni és lakedemoniai katonáktól, s más aháború- ban tényleg részt vett, vagy szenvedett emberektől — a lefolyt nagy eseményekre s elmondott beszédekre vonatkozólag — hiteles értesülést nyerjen. Ha e pár sor későbbi kor kigondolása is, mégis megvan — érdekességén kivűl — a belső értéke: az olvasó tudta, hogy Thukydides terjedelmes és alapos kutatásai az illető közlekedési stb, viszonyok között nagy összegbe kerülhettek. Mindazt, mit a kortörténet kutatásánál tekintetbe lehet venni, fölkutatta s fölhasználta. Nem pusztán szóbeli, hanem Írott forrásokat is használt, átkutatta őket s a lehető legjobb módon értékesítette. Főkép azonban saját tapasztalására és belátására támaszkodott; és pedig annyival inkább, minél jobban kételkedett hírmondóinak adataiban. S minél jobban ismerte a nép megbízhatatlanságát s ítéletének ingatagságát, annál jobban törekedett mindent a saját leikével tapasztalni; mindent önmaga vizsgált, bírált és fűzött rendszeres egészbe. Thukydides maga a közvetlen tapasztalást említi műve legfőbb forrásául s kijelenti, hogy az általa elbeszélt eseményeknél mint szemtanú maga is jelen volt. A háború első éveiben kétségtelenül Athénben tartózkodott, s a háború minden nyilvános mozzanatában ha nem is vett részt mint tényleges szereplő, de bizonyos, hogy azokat élénk figyelemmel kisérte. Maga is beleesett a pestisbe, mely ekkoriban Attikát sanyargatta. A beszédeket, miket Perikies a háború ügyében tartott, bizonynyal meghallgatta. Ő maga is kijelenti (I. 22.), hogy a beszédek leírásában saját emlékezetére támaszkodott. Athénből történt számkivetése után se tartózkodott messze a háború szinhelyétől. Az a kétségtelen tény bizonyítja ezt, hogy a háború későbbi eseményeit ugyanazzal a közvetlenséggel, alapossággal írta meg, a hogy az előbbieket. Ha e pontosságot bírálati módszerének tulajdonítjuk is, a földrajzi és helyrajzi adatok teljesen személyes jelenlétéről tanúskodnak. Erre vall különösen a Siciliában történt események nagy részletességgel és pontossággal való leírása. Épen e pontossága gyaníttatja, hogy a siciliai háború folyamán Syracusaeben tartózkodott. A háború színhelyének nagy terjedelme miatt természetes, hogy általában véve másoktól szerezte adatait. Ezekre alkalmazta kritikáját s különös gonddal épen ezekből iparkodott az igazságot megállapítani. Abban is megnyilatkozik művészete, hogy fárad-