Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1898
XI. Kimutatás az 1899 júniusban tartott érettségi vizsgálatról. XII. Figyelmeztetés. A beiratások rendje az 1899—1900-diki iskolai évre a következő: A budapesti ág. k. ev. elemi fiúiskola IV. osztályát végzett tanulók vallás - külömbség nélkül, továbbá azon ág. li. ev. tanulók, kik a IV. elemi osztályt a budapesti községi iskolákban végezték, a főgymnasium I. a. és I. b. osztályába junius 27. és 28. napjain a délelőtti órákban (8—12 órakor) iratnak be, mely alkalommal az első félévi tandíj lefizetendő. Egyéb ág. h. ev. tanulókat szeptember 2-án Írunk be az első osztályba, más vallásuakat, kik nem a mi elemi iskolánkba jártak, szeptember 4-én. A II—VIII. osztályba szeptember 4. 5. 6. 7. napjain lesznek a beiratások. Minden újonnan jövő tanuló köteles beiratásakor a keresztlevelet, illetőleg születési okmányt és a bimlőoltási bizonyítványt a megfelelő iskolai bizonyítványnyal együtt bemutatni. A kik 12 évesek elmúltak, a sikeres újraoltást is tartoznak igazolni. A javító és pótló vizsgálatok szeptember 1-én lesznek, d. e. 8 órától fogva. Kendes tanuló jelentkezett Magántanuló jelentkezett írásbelihez nem b ocsáttatott írásbeli vizsgát t ett Szóbeli vizsgáh oz bocsáttatott É r ítél Jttl tét iek ett Javitó vizsgára 1 utasittatott ; Ismétlő vizsgára 1 u tasittatott j ~ Gazdasági 1 Kereskedői J Hivatalnoki 1 Meg retn határoz.| A szóbeli vizsgálat ideje © Cfi © © *3 © © N 03 te © Bölcsészi Jogi Orvosi Mérnöki Erdész Ipari Katonai Művészi pá yát vá las zto tt Junius 7. 8. 9. 10. 38 1 *> 36 36 .9 12 14 1 3 10 4 10 1 i 3 i ') '