Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1898
teremben nyert elhelyezést. A fertőtlenítés óta újabb tífusz-eset nem is fordult elő. A fertőző betegségek elleni óvintézkedések során megemlítjük, hogy az uralkodó tifusz-járvány tartamára a tanulók a vízvezetéki víz ivásától eltiltattak s a helyett artézi víz állott rendelkezésükre; továbbá, hogy a nt. Presbyterium a tüdővész terjedésének meggátlására új szerkezetű, vízzel megtöltött köpőedények beszerzését határozta el a régi kőporos köpőládák helyett. A védőhimlőoltás törvényszabta kötelezettségének az összes növendékek eleget tettek. Ragályos szembajban (különösen trachoma) a decz. 20. és máj. 18. és 25. megejtett iskolaorvosi szemvizsgálat tanúsága szerint egyetlen tanuló sem szenvedett. A tornázás kötelezettsége alól alkalmatlan testalkat vagy betegség és szervi hiba miatt 76-an voltak fölmentve, részint az egész év tartamára, részint ideiglenesen. A fölmentettek közül különben többen folytatnak orvosi rendeletre gyógygymnasztikát. A fölmentések nagy számát igozolja az a körülmény, hogy a gymnasium ez idő szerint nem rendelkezik külön torna-helyiséggel, növendékeink a távol eső nemzeti tornacsarnokba kénytelenek a tornaórákra járni, a tornaórák pedig csaknem kivétel nélkül a korai délutáni órákra esnek, tehát épen az emésztés idejére, mikor pedig a testnek leginkább volna szüksége nyugalomra s pihenésre. Ezért sok olyan növendék volt a tornázás alól fölmentve, a ki különben az intézetben elhelyezett torna-helyiségben, a délelőtti órákban minden egészségi hátrány nélkül tornázhatna. Az intézeti saját tornacsarnok kérdésének a közel jövőben várható megoldása tetemesen apasztani fogja a fölmentések számát. Az iskolaépület egészségügyi viszonyaira áttérve, megjegyezzük, hogy úgy az egész épületnek, mint az egyes tantermek tisztaságára kellő gondot fordítottunk. A folyosókon szemét- és hulladékgyűjtő kosarakat állíttattunk fel. A VII. gymn. oszt. padlózatát «Dustless» -bevonattal láttuk el, mely a porképződést volna hivatva meggátolni, de a várakozásnak nem minden tekintetben felelt meg. A szellőzésre szolgáló Pick-féle szellőző ablakszerkezetek az összes osztályokban be vannak hozva. A fűtés ellenőrzésére az összes osztályok hőmérővel vannak ellátva. Az egészségtan, mint rendkívüli fakultativ tantárgya VII. ősz-