Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1897
1 Nem fogadta el egyiket sem teljesen, nem esküdött egyik mesternek szavára sem,1 hanem a mint épen lelkének hangulata kivánta, majd stoikus, majd epikureista volt. Válogató, ecclectikus volt, mint a féle praktikus gondolkodású római ember. A stoikus philosophia főéivé az volt, hogy legfőbb jó az erény, s ezért mindent, ha kell még az életet is fel kell áldozni. Tiszta, a természettel összehangzó élet illik a bölcshöz. «Naturae convenienter vivere».2 * Már most, ha stoikus hangulat szállta meg költőnket8 s a természetes élet után vágyódott, ezt Rómában Maecenas parazitái asztalánál bajos volt megvalósítnia. A római előkelők életmódja minden volt más, csak természetes nem. Olvassuk el figyelmesen a római jelenetet Madách «Ember tragoediájá»-ból s tiszta fogalmunk lehet az erkölcsi sülyedettségről, a természetellenes s annak törvényeivel daczoló életmódról, mely Augustus korában Rómában otthonos volt. Künn Sabinum magányában élhetett stoikus módra, ott volt ő igazán király, mint a mi a stoikusok szerint a bölcs ember.4 5 De hát ne várjuk mi azt egy udvari költőtől, a ki nagy urak pártfogoltja s barátja, hogy állandólag és teljes lélekkel kövesse a stoikusok rideg, szigorú, lemondó elveit. Divatból s úgy néha-néha kedvesek lehettek előtte ezek az elvek, de gyakran maga is gúnyolódik fölöttük.6 Sokkal közelebb áll leikéhez a második irány, az epiku- reusoké. Ezek szerint nem az erény a fő jó, hanem a gyönyör. De nem érzéki, múlandó, talán bűnös örömöt kell alatta értenünk, melyet esetleg megbánás követ. Az ilyennek megvetésére tanít az epikureismus.6 Az igazi gyönyör az, a mely állandó és tiszta. Ez a lélek 1 Epist. 1.1. 14—15. «nullius addictus iurare in verba magistri quo me eunque rapit tempestas, deferor hospes». 2 Epist. I. 10. 12. 8 Stoicus elveket találunk költeményeiben sok helyütt, p. o. Epist. I. 6. 1. Ep. II. 1. 194. Satir. I. 3. 127. Ep. I. 18. 112. stb. 4 Epist. I. 10. 32—33. «licet sub paupere teeto reges et regum vita prsecurrere amicos». 5 Satir. I. 3. 96. Satir. I. 3. 133. Satir. II. 316. v. Satir. II. 7. etc. etc. 6 Epist. I. 2. «sperne voluptates: nocet empta dolore voluptas».
