Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1897
12 ellentétbe jutnia nagyúri barátjával okvetetlenül. Ha a finom műveltségű költő, az udvari ember nem mondja is el ezt mi nekünk, azért költeményeinek nem egy helyéből világosan kiérthetjük. Egy helyen azt mondja, hogy a tapasztalatlan ember édesnek tartja a hatalmas úr barátságát, de a tapasztalt ember fél attól.1 Másutt elmeséli, hogy az egyszeri calabriai ember úgy kínálta a vendégét: egyék a körtéből, mert annyi van, hogy úgy is a sertéseknek adnák s azután kifejezi reményét, hogy Maecenas nem ilyen okból tette őt gazdaggá.2 3 Majd mesét mond a városi egérről, a mely úri módban él. De ezért meg is kell ám szenvednie.8 Nyíltan is megmondja Msecenasnak, hogy a jó barát különbözik a hitetlen besúgótól,4 és kijelenti, hogy kész visszaadni mindent, a mit tőle kapott.5 És ha barátaival össze-összetűzött, bizonyára nem kímélték őt ellenségei sem. Maga elmondja, hogy mennyire marja őt irjgyeinek nyelve.6 Ilyenkor azután ha barátai, ellenségei megkeserítették életét s elborították amúgy is mélabúra hajló kedélyét, Sabinumba menekült, ott egypár költeménybe, hogy úgy mondjuk, kifújta a haragját s ismét jó kedélylyel tért vissza Rómába.7 A kis gyermek szokott úgy tenni, hogy ha megharagítják, elbújik egy sarokba s ott duzzog, ha azután elmúlt a haragja, újra •előjön s jól van minden. A költők is ilyen gyermekek sok tekintetben s Horatiusunk- nak Sabinum volt a «Schmollwinkel»-je. * Most mélyebbre kell tekintenünk ! Nem kicsinyes neheztelések, csekély okból való bánatba merülés, hanem Róma politikai, 1 Epist. I. 18. 86—87. «dulcis inexpertis cultura potentis amici expertus metuit ...» 2 Epist. I. 7. 14—15. «non quo more piris vesci Calaber iubet liospes tu me tecisti locupletem ...» 3 Satir. II. 6. 79—117. 4 Epist. I. 18. 2. 5 Epist. I. 7. 39. «inspice si possum donata reponere lsetus . . . tibi tua dona relinquam . . . cuncta resigno». 6 Epist. I. 14. 37—38. v. * Epist. I. 7. 12. «. . . te dulcis amice reviset . . .»
