Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1893
6 ban nem is volt keresztény, lehet, hogy némely művén keresztény correctorok is tettek némi változtatást. Ebből a szempontból tárgyalja Lucianus Demonaxát egy philologus, kinek kypothesisével az alábbiakban fogunk foglalkozni.* Azt hiszem, előnyös lesz előbb Demonax tartalmát összefoglalni s azután kutatni eredetét s ama hypothesis értékét fontolóra venni, melyet Schwarz állított fel. A bevezetés 1. c.-jában azt mondja az író, hogy nemcsak a régi korban voltak kiváló emberek, hanem az ő korában is vannak, a kiket példánykép gyanánt követhet a fiatalság; és pedig olyan is van, a ki testi ereje által tűnik ki, de olyan is, a ki philosophiája által lett nagyhírű; amaz Sostra- tus, emez pedig Demonax. Egyúttal azt mondja az író, hogy Sostra- tusról írt már egy könyvet. Ebben a könyvben Demonaxról fog írni kettős czélból; az első, hogy örök emléket állítson neki, a másik meg, hogy az ifjak ne csak régi philosophusokról halljanak, hanem egy korabeli philosophust vegyenek benne mintaképül, a ki, azon philosophusok közül, a kiket Lucianus ismert, legkiválóbb. A 3. c.-ban elmondja L., hogy honnan származott D. s kik voltak tanítói. Nem a mesterei buzdították arra, hogy philosopháljon, hanem a szép dolgok iránt való benső ragaszkodás és a philosophia benső szere- tete ösztönözték, hogy ezzel foglalkozzék teljesen s igazságos, kifogástalan életével másoknak mintaképül szolgáljon. Életpályájára sok tanulmánynyal készült, a régi költőket és philosophusokat behatóan tanulmányozta, e mellett testét is erősítő gyakorlatokkal edzette. Életének is szándékosan vetett véget s nagy hírnevet hagyott hátra. Határozott philosophiai iránya nem volt; nagyjában Ho era- test és Diogenest követte; cynicus magaviseletében nem volt semmi túlzás, semmi feltűnési vágy; viszont nem volt meg benne a socra- tesi irónia. Előadása telve volt attikai grácziával, mindenki örömmel élvezte beszédét, melylyel mindenkire lélekemelő hatást gyakorolt s mindenkiben reményt tudott ébreszteni a jövőre. Sohasem kiabált és zsémbelődött, a hogy a cynicusok szoktak minden hibáért vagy bűnért, hanem észszerűen fogott a hiba javításához; azt tartván, hogy emberi dolog hibázni és istennek vagy istennel egyenlő embernek a dolga kijavítani a hibát. A szerencséseket figyelmeztetni szokta, hogy rövid ideig tart jó dolguk, a szerencsétleneket viszont * A. Schwarz, Ueber Lukians Demonax. Zeitschrift f. d. őst. Gymnasien. 1878. 561. s köv. 11.
