Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1893
IG a gazdagból egyszerre koldus lesz és viszont. Hosszasabban beszél a gazdagok nevetséges gőgjéről; nevetségeseknek tartja a korán kelő udvarlókat, kik annyi szégyent viselnek el csekély jutalomért, egy ebédért, a mibe aztán rendesen belebetegesznek. Még ezeknél is megvetendőbbeknek tartja a hízelgőket, a kikre pedig szükségük is van a gazdagoknak, mert mit is érne minden kincsük, ha nem volna ember, a ki megbámulja. Legsajnálatosabb dolognak tartja, hogy philosophusok is akadnak a hízelgők csapatában, a kik illetlen magaviseletükkel csakugyan érdemtelenekké teszik magukat erre a névre.* Ezután N. előadja nézeteit a vagyonról. Neki magának is volt egy kis birtoka Bóma közelében, de nem igen törődik vele, fel sem igen keresi, ezen birtok is csak rövid ideig tartó élvezetre van átadva neki, utána nem sokára uj birtokos fog következni. Ezután a nevelésről szól, a melyben szerinte, nem szabad a gymnastikát túlságba vinni, hanem a testi és lelki nevelésnek folytonos harmóniában kell haladnia. Majd a római élet külső képét festi; elmondja mily nagy zavar és tolongás szokott lenni a színi előadásoknál és lóversenyeknél; majd a temetkezési szokások különösségeiről is meg- emlékszik. Általában a rómaiak mindenben az időszerűtlent keresik, a lakomáknál túlzásig viszik a fényűzést. Az előkelő emberek előtt a tolongásban külön szolgák járnak, a kik figyelmeztetik urukat, hogy merre lépjen; az elkényeztetett urak másnak fülét és száját használják. Nigrinus ezen szavai megsebezték L. lelkét, ki a befejezésnek egy hasonlatában a philosophusokat nyilasoknak mondja ; egyiknek túlerős ijja van, másiknak nyila nem éri el a czélt; csak az a jó philosophus, a ki előbb megvizsgálja a czélt, hallgatója lelkét, s azután lövi ki nyilát s beszéde édes fájdalommal tölti el hallgatója megsebzett szivét és lelkét. A mint a phrygiai fuvolától nem ittasul meg mindenki, úgy a kik philosophiát hallgatnak, azok sem lesznek mindnyájan meghatva, hanem csak a kiknek lelki hajlamuk van hozzá. Barátját is meghatják N. szavai, megsebzik lelkét, de a seb ellen csak magánál a seb okozójánál, Nigrinusnál, lehet orvosságot találni. A Bis accusatus 32. c.-jából tudjuk, hogy Lucianus 40 éves korában hagyta abba rhetori foglalkozását s a philosophiára adta magát; ugyanezen időben írta Hermotimust is, a hol a 24. c.-ban * A 22—25. c.-ok mintegy magvát képezik a De mércédé conductis czímű iratnak.
