Evangélikus gimnázium, Budapest, 1887
19 szerves világ közötti viszonyosságra, a mint ez az állati szervezet táplálkozása és a szerves tápanyagok között létezik. Szóltam arról, hogy a növények táplálkozása desoxydatión és az állatoké oxydatión alapszik, valamint igyekeztem kimutatni azt is, hogy a növények tápanyagaikat majdnem kizárólagosan a szervetlenekből merítik és említettem, hogy az állatok leginkább szerves tápanyagokkal táplálkoznak. A táplálkozás ezen különféle vegyi folyamata bár ép oly éles megkülömböztetése a két szerves országnak, mint a mily lényegesen eltérnek ezek egymástól a tápanyagok különféle eredetében; mégis nem ezen külömböző tényezőkben van az állati és növényi szervezet pbysiologiai leglényegesebb eltérése, hanem—a mi épen létföltételük kölcsönösségének alapja — azon körülményben, hogy egyedül a növényi szervezet képes szervetlen anyagokat átbasonítani, azaz szervesekké átváltoztatni és hogy ezen képesség az állati szervezetekben végképen hiányzik. Az állati szervezet ezen képtelenségéből következik, hogy szervetlenek nem képezhetik tápanyagainak lényeges részét, annál- kevésbé kizárólagos tápszereit, hanem szerves testtömegét javarészt csak más szerves anyagokból építheti fel, csak más szerves anyagokkal való táplálkozás útján pótolhatja az életműködése alatt elfogyasztottakat. Abból korántsem következik, miszerint a szervetleneket egyszerűen nélkülözhetné az állati szervezet; de nem is nélkülözheti ezeket, csakhogy bennök való szükségletét, a szerves tápanyagok útján fedezi, természetesen leszámítva azon szervetlen anyagokat, melyekkel közvetlenül a szervetlen országgal való kölcsönhatása útján megtelik. Azon szerves anyagok, a melyek az állatoknak tápanyagait teszik: a fehérjenemű testek, a szénhydratok és a zsírok. A fehérjék oly szerves vegyületek, melyeknek alkotó elemei a carbonium, az oxygenium, hydrogenium, nitrogenium és sulphur, tartalmazhatnak azonban ezen említett elemeken kívül phosphort és ferru- mot is. A szénhydratok és zsírok a fejérjenemüeknél egyszerűbb szerves vegyületek, a mennyiben csak carbonium-, oxygenium- és hydrogeniumból állanak. A szénhydratok és zsírok nitrogenium- mentes szerves vegyületeknek is mondatnak megkülömböztetésül a nitrogenium tartalmú fehérjéktől azért, mivel amazok soha sem, ezek pedig mindig tartalmaznak nitrogeniumot. Mindezen szerves tápanyagok, a növények által képeztetnek a felvett szervetlen tápanyagokból és származtatnak az állati szeráf