Evangélikus gimnázium, Budapest, 1883

JELENTÉS. A főgymnasium igazgatójává az 1883—1886-ig tartó három évi cyclusra a nt. presbyterium Böhm Károly tanárt választotta. E személy- változáson kívül azonban az 1883/4-iki tanévben több olyan esemény állott be, melyek az intézet életére már ez évben is hatottak s a későbbi években is befolyást fognak gyakorolni. Első sorban említendő dr. Scholtz Ágoston úrnak elválása intézetünktől. A nagymélt. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr már a múlt iskolai évben szólította volt fel az akkor mint magántanár a budapesti egyetemen működő férfiút, hogy dr. Peczval Ottó egyetemi rendes tanárnak helyettesítését vállalja magára. Ezen iskolai év folyamán pedig ő Felsége a király véglegesen nevezte ki a felsőbb mennyiségtan rendes tanárává a budapesti tudo­mányos egyetemhez. Intézetünk ez által egy kitűnő tanárt vesztett, ki 12 évig díszét képezte a tanári testületnek s ha e veszteség feletti bánatunkat valami enyhítheti, akkor ez azon öröm, hogy szeretve tisz­telt ezen tagtársunk elérte azon állást, melyre jelleme s tudományos képzettsége annyira érdemessé teszik. Az üresedésbe ment helyet ez évben ideiglenesen dr. Lakits Ferencz úr, műegyetemi tanársegéd töl­tötte be. A tanári testület egy másik változáson is ment keresztül. Elischer József urat, ki intézetünknél 12 év óta oly szép sikerrel működött, ő Felsége nagyszebeni főigazgatóvá kinevezni kegyeskedett. Ezen kineve­zés folytán Elischer úr augustus utolsó napjaiban beadta nálunk lemon­dását s az igazgatóság, tek. Yasskó Endre, iskolai felügyelő úrral egye­temben, nem bírván a rövid néhány nap alatt Elischer úr számára méltó helyettest találni, úgy intézkedett, hogy az Elischer úr tárgyait ez évben annak collegái vették át, nevezetesen a latint a VÜI-ban dr. Fröhlich Bobért, a latint az V-ben dr. Pecz Vilmos, a görögöt a YIII-ban Böhm Károly, a vallást a Yü-beii Batizfalvy István. A nt. egyházi választmány ezen intézkedést jóvá hagyta ugyan, de az év folyamán azon nézetre

Next

/
Oldalképek
Tartalom