Evangélikus gimnázium, Budapest, 1879
8 beburkoltnak, hogy a foltok a Nap forgásának megegyező irányban mozognak, máskor pedig a sarkak felét örekednek, — hogy a Nap sequatorának 10°— 30° naprajzi szélesség közti övben fordulnak elő leggyakrabban, — és hogy tartamok egy-két nap és néhány hónap között változik: akkor a foltokat jellemző legszükségesebb adatok birtokában vagyunk. Az az anyag, mely oly rövid idő alatt oly óriási terjedelmű és sebességű változásokon megy keresztül, nem lehet sem szilárd test, sem pedig folyadék, arra egyedül légnemű anyag képes, s így a német tudós Zöllner nézete, mely szerint a foltok a folyós, izzó Nap felületén képződő salakrétegek, tarthatatlan, és kénytelenek vagyunk feltenni azt, hogy a Napnak azon része, melyet mi látunk, légnemű hahnazattal bír. A Nap azon fénylő rétegét, melyben az imént leírt tünemények végbemennek, a mondottak szerint nem lehet más, mint valami izzó gáznemü test. A réteg neve „photosphaera“. De mily anyagból van a photosphaara ? azokból-e, melyek földünket alkotják, vagy egészen más, előttünk ismeretlen anyagnak kell-e tartanunk a Napot? Ki ennek a megmondhatója? E kérdés sok ideig felelet nélkül maradt, míg a hatvanas években egy szerény physikai készülék a Spektroskop — színképelemző — megadta azt. n. A Napról és a rajta történtekről egyedül a napsugarak hoznak nekünk tudósítást. Régóta teszik azt, de az ember a rejtett írást nem bírta megérteni, míg a legújabb időnek fáradhatatlan s önfeláldozó búvárai meglelték ahhoz a kulcsot. Ezek megértéséhez a fényről való hypothesis ismerete feltétlenül szükséges. E szerint az egész világűr, s minden henne létező test egy véghetetlen finom, finomságánál fogva még a legritkább levegővel sem összehasonlítható anyaggal az aetherrel van megtöltve. A világító test ezt az sethert olyforma mozgásba hozza, a milyent mindkét végén megerősített kötélen látunk végig futni, ha az egyik végét megütjük. A mozgás ezen nemét re^ó'mozgásnak, vagy a kötélen keletkező alakról hullámzásnak mondjuk. Természetes, hogy egy világító pontból a fény minden lehető irányban sugárzik szét egyenes vonalakban. Ha ezen rezgőmozgás szemünkbe ér, felkölti bennünk a fény érzetét. Megjegyzendő azonban, hogy a szem csak bizonyos gyorsaságú rezgéseket képes «meglátni», ha a másodperczenként végzett rezgések száma csekély vagy pedig szerfelett nagy, a szem nem kap fénybenyomást. Csak azon sugarakat látjuk, melyek másodperczenként 400—800 billió rezgést
