Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1873
15 szenvedett volt a lelki functiók legcsekélyebb sérelme nélkül. A tényekből, ha már most szabad következtetni, az folyik : hogy a ducsejtek az agyban helyettesíthetik egymást, s igy a tudatra nézve egyenlő szerepet játszanak. Azaz imindenducsejt képes a tudat fészkévé lenni, ha afelette állórendbeli d u c s e j t elromlott. Ebből nyerik magyarázatukat azon tünemények, a mikor a lelki munka egyik vagy másik agyszerv elromlása után épen marad azon oknál fogva, mert egy más ducsejt vette át az elsőnek szerepét. E helyettesítésen alapul továbbá a Brown-Séquard tapasztalata, mely szerint a point vital lassankinti elvágása nem öli meg az állatot, mig az egyszeri elmetszés (mint Flourens kísérleteiben) rögtön halált okoz. A mit itt a vegetativ élet körében találunk, ugyanazt kell a szellemi élet centrumairól is statuálni. Ha tehát a tudatosságra nézve a ducsejtek, melyek az agy szürke állományában lelhetők, egyforma fontosságúak, miféle következményei lehetnek az agy részleges romlásának ? Lesznek bizonyára részletek, a melyek csak bizonyos agyrészhez kötvék s annak elromlásával elesnek, úgy p. o. Flourens szerint a corp. quadrigemina elvágása vakságot okoz, az agy balfélgömbje 2-dik és 3-dik homlokbélcséjének elromlása az aphémie oka.4!>) De általában az egynemű stratum az agyfelületen, ha elromlik, legfeljebb tudatcsökkenést idézhet elő. A Fechnertől összeállított (II. 534) tények az ellen nem szólanak , sőt némelyek bizonyítják is, kivált a Ferrustöl observált tábornok, kinek bal agyfele egy seb folytán tetemes atrophiába esett s ki hamar bele is fáradt szellemi munkába ; olyan Longet katonája is. Ha tehát minőségre nézve nem is fogy a tudat, de erőfokamindenesetrekell hogy fogyjon az agyvelő fogyásával. 4. Az agyacs a mozgások centruma. Elvágatása után a lelki functiók akadálytalanok, bár gyengébbek, a mint a Combette-től megfigyelt 11 éves leányka bizonyítja, kinek agyacsa (születése óta?) hiányzott. — Az agyacs elesése a tudatos fuctiókat nem zavarja. Csak schematizáló conjectionak kell tekintenünk Jessen nézetét, mintha az agyacs »az önérzet és lelkiismeret (a szorosabb értelmű kedélynek) székhelye volna.50) Ha, úgymond, csak két önálló lelki erő van, szellem és kedély, gondolkozás és érzés, s az agy az elsőnek székhelye, akkor az érzés számára nem marad egyéb hátra, mint az agyacs. Tüzetesebb okait e. h. p. 195. adja s ezek: 1. mivel arról, ami benne történik, mit sem tudunk. De hiszen ugyan annyit tudunk a hát- gerinczről is! 2. mivel az előagygyal van összeköttetésben. De épen oly összeköttetésben van a középagy is vele! 3. mivel az agyacs is jobban ki van mivelve embernél mint más állatnál. A mi hasonló döntő oknak nem tekinthető. Az önérzet és öntudat csak ott lehet, hol az intelligentia székel, ez pedig, mint láttuk, az agyban történik. Az eddig történt observátiók lényegesen nem adnak többet, mint a mennyit az eddigiekben összeállítottunk. A legfőbb eredmények, a melyeket e felette homályos detailból átvehet a lélektan mint biztosakat: 1. a ducsejtek fixirozási ereje 2. a ducsejtek helyettesítési képessége, 3. az agy félgömbjeinek szürke állománya mint az intelligentia székhelye. Miből következik: hogy a tudatosság vándorló középponttal bírhat, mely középpont ugyan normális állapotban egy ducsejtben marad, de abnormitások beálltával az egyforma ducsejtek bármelyikében létezhetik. Ezen felfogás folytán két nehézség van elhárítva, melylyel a lélektan eddigelé sokat bajlódott. Az egyik a vándorló lelki székhely és a másik az érzéki képzetek minőségi különbségének leszármaztatása. Ha ugyanis a mi tanunk állít is vándorló tudatpontot, azért mégis kiki láthatja, hogy ez sem Herbart értelmében nem történik ok nélkül mindenkor, sem pedig nem szorul a Lotzetól éleselműen vitatott, de ellenmondásoktól nem tisztított »nervenparenchym« fictiójára. Herbart szerint a lélek minden ideghatásnál a hatás pontjához vonzódik; a mire Lotze (med. Psych, p. 124) helyesen megjegyezte, hogy a léleknek ezen közeledés eszközlése céljából már előleges tudomással kell bírnia a hatás helyéről, mielőtt a hatás még érte volna, a mikor a vándorlás felvétele felesleges. Lotze parenchymje pedig, melyben az egyes idegszálak hatásaikat bevezetik, mielőtt a lelket érintik, egyrészt az anatómia által nincs kimutatva, másrészt pedig nem képes akadályozni a hatások indifferenzirozását, miután'egészen homogen anyagot kell ezen parenchym alatt értenünk. A legnagyobb nehézség (és különbsége is tanunknak Herbart-Lotze alaptanaitól) abban van, hogy Herbart és Lotze a lelket 4>) A beszednél végbe menő mozgások középpontjául Schröder van der Kolk és Jaccoud a corp. olivariát tartják . Jessen e. h. p. 144. ‘•J Phys. des m. D. p. 190.
