Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1870
I A következő fejezetekben (a 9-iktöl a 13-ikig) azon állításának fejtegetése és bebizonyításába bocsátkozik, mely szerint a bölcs nem csak teljes nyugalommal várja be halálát, de sőt legfőbb óhajtása is annak mielőbbi elérkeztében központosul : A halál ugyanis e szerint nem egyéb mint a lélek elválasztása és meg szabadulása a test porhüvelyétől (pag. 64 C. Plato szövege citáltatik Stephanus kiadása paginái szerint, melyek Plató minden újabb kiadásában p. Bekker és Hermann kiadásában is ki vannak jelölve.) A bölcs legfőbb törekvése nem más, mint az anyagit lehetőleg elkerülni, az érzékek ámításától s egyáltalában mindentől, mi érzéki vágyakat ébreszt, kitelhetöleg tartózkodni : Annak megismerése és felfogása, a mi magában és maga által létezik (ró avzn mit’ «tró p. 66 A. = Erkenntniss dessen, was an sich ist) nem hozható létre érzékeink felfogása által, hanem csak «vrij tr] yv^fj (p. 66 E), a lélekkel mint lélekkel, minden testi és anyagi hozzájárulása nélkül. A lélek ilynemű tökéletes megszabadulása az anyagi és érszéki benyomásoktól teljesen csak a halálban érhető el, a hol a lélek a testtől teljesen elkülöníttetilc, és csak annyiban megközelitbetö már itt a földi életben is az által, hogy a lélek tisztán és egyedül magába mélyed, a szellemiség légkörébe felemelkedik s a test lenyűgöző bilincseit ez által megoldja. S miután ép ezen megszabadulás az anyagi és testi bilincsektől és a lélek erkölcsi szellemtisztasága csak a halál által érhető el teljesen, azért méltán óhajtja annak megjöttét a bölcs, mert ez óhajának teljesültével, oly erkölcsi tisztaságra tesz szert és oly erkölcsi tökélyre jut, melyhez képest az úgy nevezett polgári erények tekintetbe sem jöhetnek, miután azok többnyire nem egyebek a számitó okosság és értelem eredményeinél, a mint például a mértékletesség ily szempontból nem egyéb, mint az egyik kívánság és ösztön megfontolása a többiekkel szemben s azok egymásközti viszonyának kellő megfontolása után a legczélszerübbnek választása (p. 68 C.) Ezen földi erényekkel szemközt a tökéletes erkölcsi tisztaság csak a léleknek a testből történt teljes elválása által érhető el, melylyel azért is a bölcs legfőbb óhaja el vagyon érve. Azért is Sokrates kijelenti, hogy ő ez okból most bizalommal, bátran, sőt örömmel néz a közelgő halál elébe. Ezen nézetek kifejtése után Kebes megjegyzi, hogy Sokrates ezen okoskodásának lánczolata mind igen helyesen van indokolva, de csak azon feltét alatt, ha már bizonyos, hogy a lélek halál után is tovább létezik s a mellett még kellő életerő és értelemmel is bir. 0 tehát még ezen feltétel igazságát kéri egyelőre bebizonyítani. Sokrates erre késznek nyilatkozik, mert különben, mint mondá, Aristophanes a comoedia — iró könnyen a színpadra hozhatná, mint nevetséges egyént, mig az esetre, ha állítását bizonyítja, senki sem foghatja rá, hogy valami nevetségest vagy a jelen perchez illetlent mondott volna. Elkezdi tehát bizonyítékait elősorolni azon véleménye felett, mikép a lélek a halál után is létezik, sőt életerő és értelem birtokában folytatja működését. E bizonyítékok első szakaszában — (mely a 15-ik fejezettől a 23-ikig terjed) Sokrates legelőbb is a népies mondákról emlékszik meg, melyek szerint a megholtak lelkei újra megjelennek ; azután áttér azon az ókorban általános természeti törvénynek elismert igazságra, mi szerint minden a mi támad változik, és enyészik, csupa ellentétekben mozog, s mely szerint minden dolog sajá maga ellentétéből ered, meg ismét maga ellentétébe megy át, és igy az öröklét, mely öröklét ép a keletkezés és változás folytonossága, abban áll, hogy például nem csak a fehérből lesz fekete, de viszont a feketéből is fehér, vagy hogy nem csak az álom megy át ébrenlétbe, de viszont hogy az ébrenlétből ismét az álom veszi eredetét. Ép ily két ellentétet képeznek az élet cs halál fogalmai is, miért szintoly szükséges, hogy a halálból ismét uj élet vegye kezdetét, a milyen bizonyos, hogy az élet előbb utóbb a halálba megy át. Ha tehát (zen természeti törvény szerint a halottból ismét élő támad : akkor e törvény magában foglalja már azt is, (p. 71 E.) hogy a lelkek az alvilágban tovább folytatják éltüket, mivel épen az átmenet a halálból az életre elkerülhetlcnül és szükségesképen bekövetkezik. Miután Sokrates bizonyítékait a 13. fejezettel ekkép befejezé, Kebes arra figyelmezteti, hogy a lélek halhatatlansága kimagyarázható azon (a platoni Sokrates által másutt, t. i. a „Menő“ és „Phaedrus“-ban előadott) tanból is, miszerint minden ismeret és maga az ismerni tanulás is nem egyéb mint visszaemlékezés egy már bennünk eredetileg élő, tehát még e földi élet előtt megismert igazságra. Kebes e tétel igazolását már többször ballá Sokratestől, Simmias, Kebes barátja, ellenben — bár e tant szintén ismeri — óhajtja, hogy ismételné Sokrates még egyszer annak bebizonyítását. Ezen bizonyítás (a sajátságos platoni idea
