Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1870
14 érv; s váljon össze egyezik-e mind a három eyy lényeges pontban s végre, váljon Plato az általa felhozott érveket ngy tekinti-e, mint melyek tételét teljesen bebizonyítják, vagy csak valósziniiséget tartalmazó okok gyanánt adja elő; mint melyektől még a teljes biztosság hiányzik ? Vizgáljuk tehát először, hogy mi a közös, mi a különböző ezen három érvben ? Párbeszédünkben több Ízben és nyomatékkai ismételt nyilatkozatokból világosan kivehető, hogy mind a három érvben közös feltételek a következők : hogy a tanulás és ismeretszerzés nem egyéb mint a már megismertre való visszaemlékezés, hogy továbbá a lélek él és pedig él még testtel való felruháztatása előtt, él mint tiszta ész és értelem, mely az önmagában és öröktől fogva létezőt veszi foglalkozása tárgyául. E feltételek képezik mind a három érv alapját, mint azt mindazok nyilván beismerik, kik e mii fejtegetésével foglalkoztak. Ehhez járulnak még más gondolatok, melyek az akkori fermészetbölcsészeknél szokásban voltak : Az első érvben ugyan is azon föltétel van kifejezve és fölvéve, hogy minden származás és keletkezés ellentétek közt forog. E gondolat aztán a lélek életére úgy van alkalmazva, hogy az élet, mely a szó szokott értelmében a lélek testteli felruháztatását, és a halál, mely annak a testtőli feloldoztatását jelenti, oly két állapot, melyeken a lélek felváltva átesik és melyekben fölváltva létezik a nélkül, hogy e változás által saját lényege és örökkévalósága változnék; hallgatva tehát fel van véve ezen érvben a lélek örökkévalósága mint föltétel, mely föltételhez a léleknek ezen két állapotja közti változása csak mint általános természeti törvény érvényre hozatik. A második érvnél szintén, Platon azon meggyőződésénél, hogy a lélek értelmi életet élt még megtestesítése előtt, azon akkor általánosan elterjedt gondolat van föltételezve, hogy a megismerő és megismert okvetlen egynemű tartozik lenni. Ezen nézet a görög természetbölcsészek idejétől egészen Aristotelesig uralkodott*) s jelen szakaszban czélszerün fel van használva a lélek halhatatlanságának bizonyítására az által, hogy szerző a lélek azon tehetségéből, mikép az örökkévalót és változatlant is képes felfogni és megismerni, a meg- ismerőnek a megismerthez való hasonlósága folytán következteti, hogy a léleknek is örökkévaló és halhatatlannak kell lennie. De a harmadik érv is egy feltételen alapszik, mely azonban már nem áll, mint az előbbiek, a platóm bölcsészet rendszerén kivül, hanem kizárólag a platoni ideatan lényegéből és pedig logicai szigorúsággal következtethető — s abban áll, hogy a léjek lényegéhez változatlanul és szükség-képen az élet fogalma van csatolva, hogy a lélek nem képzelhető másképen, mint ép élőén, miért is aztán saját ellentétét, a halált és enyé. szetet, teljesen kizárja (cf. Phaedr. 245.) Habár ezen érv logikai része helyes, mert magától érthető, mégis mind a mellett, azt sajátságos alakjából, melyet Platónnál a metaphysikai elem neki kölcsönöz, ki vetkeztetvén, be kell látnunk, hogy ezen érv körben forog, mert Platon a léleknek mindjárt kezdetben azt tulajdonítja, mit későbben csak a bizonyító érvben kihoz és állít a lélekről. De természetesen tekintetbe veendő itt az is, hogy a görög irodalomban, a hol yjv/f-röl szó van, alatta mindig az életelv (Lebensprinzip), életerő is értetik ; itt tehát Platon ezen nézetével csak egy az ó korban elterjedt gondolatot fejez ki, melyből aztán következtetést von saját meggyőződésének indokolására. Mind a három érv tehát azon lényeges tulajdon által rokon egymással, hogy mindannyian a platoni nézetek föelvének, az eszmetannak alapjára állitvák ; de különválik mégis mind a három azon megkülönböztető jelek által, melyeket szerző a szöveg közben oly világosan éreztet, hogy csudálkoznunk kell azon, mikép olyanok is akadtak, kik az egész műben csak egyetlen bizonyító okot látnak s abba mindent belefoglalnak. Ezen állítás ugyan is homlokegyenest ellenkezik Plato világosan éreztetett szándékával, mert hisz különben mért szakította volna el a 24-dik fejezetben tartalmazott érvet a többitől amaz említett hosszabb félbeszakítás által, ha az a többivel szorosan összefügg ? El kell ismernünk tehát az általam megkülönböztetett három érv közös alap mellett is fennálló kíilömbségét és érvényükbeni fokozatosságát, a mint azt Plató müvében oly világosan érezteti. Az első két érvben ugyanis Platon az akkori természetbölcsészek tanait is segítségül veszi bizonyításában, melyek felett pedig sohasem nyilatkozhatott oly határozottan, mint saját tanai felett; ellenben már a harmadik és utolsó érvben azt hozza fel, a mi saját eszmetanán alapulván előtte legkétségtelenebb és bizto*) Ez olyféle gondolat, a mint Göthénél kifejtetik ezen szavakban: „War’ nicht das Auge sonnenhaft, wie sollte es das Licht erkennen?“
