Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1870
12 2.) A párbeszéd beosztása, gondolatmenete és irányzata. A mi jelen párbeszéd beosztását illeti, arra nézve mindenek előtt világos, hogy szerző párbeszédét két nagy szakaszra osztá, melyek közül az első a 35-ik fejezetig, a második ettől kezdve végig terjed. Ezen két nagyobb szakasz közti határvonal a szövegben világosan ki van jelölve annak érezhetővé tétele által, hogy midőn Sokrates elmélkedéseit befejező (a 34. fejezet végén), hosszabb ideig tartó megható csend állott be, mely egyszersmind végét jeleli az első szakasznak. S midőn Simmias és Kebes eme csendet kételyeikkel megszakítják és a jelenlévők e feletti bosszankodásukat nyilvánítják : világosan érezhető, hogy itt uj, a másik nagy szakasz kezdődik, mely aztán Sokrates terjedelmes czáfolatait, hosszú igazolását és intéseit foglalja magában. Mindez világosan jelenti, hogy a 35. fejezetnél egy a szerzőtől akart és öntudattal felállított uj szakasz veszi kezdetét. A párbeszédnek első, úgy mint második nagy szakaszában a lélek halhatatlanságát bizonyító okok tárgyalására van fektetve a fősuly, úgy hogy már azon körülmény is, miszerint e tárgy veszi az egész párbeszéd terjedelmében a legnagyobb tért igénybe : mindjárt eleve azon feltevésre jogosít fel bennünket, hogy jelen párbeszéd valódi tárgyát és feladatát, épen ez képezi. S e felőli meggyőződésünket megerősítik még következő körülmények is : A 14-ik fejezet végén ezen tétel világosan ki van tűzve a vita tárgyaként. Miután ugyanis a bölcsről azt állitá Sokrates, hogy az a halált óhajtva várja és ezen állítását kellőleg ki is fejté; és miután ezen tételeire azon ellenvetést nyeré, hogy ha ezen állításánál marad, akkor a lélek hallhatlanságáról meg kell lennie győződve : akkor e nézete világosan ki lett tűzve a vita tárgyául, mint oly kérdés, mely méltó tárgyat szolgáltat, hogy arról Sokrates véleményét épen most végperceiben fejtse ki. S hogy csakugyan e kérdés körül fordúl meg az egész vita: nemcsak elöl van világosan kijelentve, hanem a vita folytában (a 35. fejezetben) is érintetik, a hol is egy kis félbeszakítás közbejöttével a jelenlevők neheztelése Simmias és Kebes ellen irányúi, hogy még akkor sincsenek meggyőződve azon bizonyítékok által, melyeket Sokrates a lélek halhatatlanságának bebizonyítása mellett felhozott. S ép ezeknek (Simmias és Kebesnek) ellenvetéseik is azt teszik szükségessé, hogy Sokrates újabb bizonyítékokat hozzon fel ismét csak ezen tétele bebizonyítására. Éhez járul végre még a mü befejezésében, mely Sokrates utolsó perceit ecseteli, némely jelen voltak a feletti aggodalmának kifejezése, hogy miként fogják majd a megholtnak liült tetemeit eltakarítani, mely aggodalmakra Sokrates azt jegyzi meg, hogy ez által csak azt árulják el, mikép még most sincsenek meggyőződve arról, a mi egész beszéde velejét képezé, t. i. a lélek halhatatlanságáról, mert különben ily aggodalmaik nem támadhatnának, miután legalább ő egy szikrát sem bánja, elporlandó testét akármint temessék is el (p. 115 C és p. 115 E). Mindebből tehát: a bevezetés, tárgyalás, az ellenvetések módja és berekesztésből egyaránt világosan kiderül, hogy jelen párbeszéd feladata és célja nem más, mint a lélek halhatatlanságának, a lélek örökkévalóságának bebizonyitása. Vizsgálva már most, hogy mikép oldá meg szerző művében ezen magának kitűzött feladatot: legelőbb is azon kérdés merül fel, hány egymástól különböző bizonyítékot hoz feltétele mellett, és melyek eme bizonyítékok legrövidebb alakjukba összefoglalva ? Nézetem szerint három ily főbizonyitékot lehet megkülönböztetni: — az első terjed a lő. fejezettől a 23-ig, a második a 25-ik fejezettől a 29-ig ; a harmadik a 49-iktől az 55-ig. Vizsgáljuk ezeket egyenként: Ezek közül az elsőnek kifejtése a 15-ik fejezettől a 23-ig terjed, noha ezen párbeszéd fejtegetői e szakaszban rendesen két bizonyító okot szoktak felvenni, melyek közül az első 15-iktöl a 17-ikig, a 2-dik a 18-iktól a 23-ikig terjedne, mely eljárást nem helyeslek, mert ezen úgynevezett két érv csak együttesen egy érvet ad. Ezen szakaszok kiválóbb (cap. 15—17) gondolatai ugyanis azok, hogy minden változás ellentétek között mozog, hogy nem csak az életből a halálra, hanem a halálból az életre is kell átmenetnek lennie és az egyik a másikból ered. A másodiknak felhozatni szokott bizonyító ok (cap. 18—23) szerint pedig,
