Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1869
remek szépségű, s Grimm Jakab (Gescb. d. ds. Spr. II. 528.) igen szépen mondja, hogy nincsen a világon munka, melyet ezen újabb Eddával csak összehasonlitani is lehetne. Nincsen nép, melynél a pogány vallás vázlata oly üde s egyszersmind oly ártatlan naivsággal feljegyezve volna. Még a Skandináviái irodalomban sem találni hasonló műre, mert a túl. Eddában összevegyül már isten- és hősmonda, annyira, hogy szétbontásuk nem lehetséges többé; az Ynglingasagaban és Saxo nagy müvében a legtisztább forrásból van ugyan merítve a pogány vallás, de a szerzők már nem naiv tárgyilagossággal adják elő tárgyukat, hanem hozzájárulnak már felfogásukkal és ítéletükkel. Épen oly kevéssé lehet Hesiod, Apollodor vagy Ovid munkáit összehasonlításul felhozni, mert Hesiod nagyon is költői, Apollodor roppant száraz és Ovid sem eredeti, sem naiv többé. A mi különben költői emlékekből reánk maradt, nem áll semmi arányban az eredeti dúsgazdagsággal. Hogy a régi dalok oly nagy számmal elenyésztek, annak oka valószínűleg abban rejlik, hogy a költemények nagyrészt a saga prozaikus alakjába oldattak fel, mely sagák azután az eredeti költeményeket pótolták s helyettesitíeték, oly annyira, hogy azok egészen feledésbe mentek. Teljes költemények épen csak igen csekély számmal maradtak reánk. Sokkal több töredéket és egyes strophát bírunk, melyek a sagakban fordulnak elő, hol kettős czélnak szolgálnak: először a prózában elbeszélt eseményeket mint hti források bizonyítják; más. részt pedig nem is meglevő költemények részei, hanem teljes dalok, úgynevezett Lawa-visur (= „szabad dalok,“ „Lose Weisen“) t. i. rögtönzések, milyenek igen nagy számmal léteztek, mert az izlandok ezen rögtönzésekben hihetetlen gyakorlottsággal birtak.55) Minél kevesebb maradt reánk a régi költészet roppant gazdagságából, annál nagyobb becset kell tulajdonítanunk ezen ősrégi emlékeknek, melyek a germán őskor felderítésére megbecsülhetctlcnek. A versmérték szerint három csoportra oszthatni, mely felosztás annál czélszerííbb, mert tökéletesen összeesik a költészet történeti fejlődésével. E három csoport: 1. Kvidha-hattr, az ősrégi alliteratiós alakba foglalt dalok_ melyek részben igen régiek, legfeljebb XI. századbeliek. 2. Drott-kvaedi, melyekben az alliteratió az asso- nanczczal párositva van. Ily dalok maradtak reánk legnagyobb számmal, a IX.—XIII. századból. 3. Rimur, melyekben az alliteratió mellett a rím is otthonos.56) Az alliteratió tehát minden izlandi költeményben megvan, és pedig mai nap is, még az egyházi énekes könyvekben is.57) — Ezen három csoporthoz járul még egy negyedik, mely számra nézve igen gazd g, de csekély költői becsesei bir; ezek t. i. oly költemények (nagyrészt rimur), melyek a régi költeményekből prózába feloldott sagáknak lij költői alakba való foglalása által keletkeztek. Mindezen költői munkák közt legfontosabb az Isten- és hösmonda, az úgynevezett Saemundi Edda} mert ennek költeményei legnagyobbrészt még a pogány korszakból származnak. Századokon át csak a hagyomány őrizte meg e nagyszerű költeményeket a végelenyészettől, mig (a hagyomány elbeszélése szerint) Saemund kinn fródhi (Tudós Sacmund), ki 1133-ban meghalt, azokat összegyűjtötte.58) Sem Saemund neve, sem az Edda elnevezés nem az ó-korból valók. Utóbbit egy XVlI-dik századbeli izlandi püspök irta a teljes codexre, mely reánk maradt.59) 55) Hogy az izlandok magok is mennyire ismerték ezen képességüket, és mily nagy súlyt fektettek rá, az legjobban kitűnik pl. az Egilssagabél, hol a három éves Egil már ily dalt (visa, ném. Weise) rögtönöz, mely oly mély értelmű volt, hogy annak kellő megértésére a nyelvtudósokat kellett összehíni. Ezen mesterséget értették és űzték különösen a nők is. 56) Más felosztás és elnevezés szerint (pl. Dietriclinél p. XII.) az eddai költemények versmértéke fornyrdhalag (forngrdhi, ösbeszéd, és lag, törvény).. Ettől a sorok nagyságád illetőleg különbözik a liodhaháttr (dal-vers) és a fent is említett drottlevaedi (úr-vers), melyben nagy urak és királyok tetteit magasztalni szokták (innen neve). 57) ühland, Schriften zur Geschichte der Dichtung und Sage, I. p. 363. Heinrich, Deutsche Verslehre, p. 41. 5®) Saemund Sig/usson, ki 1054 és 1057 közt született, egyik legelőkelőbb izlandi család ivadéka volt, mely egyenesen Harald Hilditön-röl származtatta magát. (L. Híjndluliodh, 27. Edda ed. Lüning, p. 257.) Saemund korán hagyta el szigethazáját, hogy a külföldön nagyobb tudományt és műveltséget szerezzen magának. Miután hosszabb ideig Párisban s úgy látszik Rómában is tartózkodott, 1076-ban visszatért Izlandba s pappá avattatott fel. Nemes származása és nagy tudománya oly tekintélyt szereztek neki, hogy Izland politikai és egyházi viszonyainak fejlődésére döntő befolyást gyakorolt. Mint említettük, 1133-ban halt meg mint aggastyán. Valószínű, hogy ily széles műveltségű s népénél oly nagy tiszteletben álló férfiú hazájának őskora iránt is nagy érdekkel viseltetett ; hogy ezen őskor emlékeit tisztelte és talán gyűjtötte is; — de a legrégibb források nem tesznek erről semmi említést. 59) Brynjolf Sveinsson, skaalholti püspök, az első, ki Saemnndot az Edda gyűjtőjének vagy szerzőjének nevezi. Brgnjolf ugyanis nagy buzgósággal gyűjtögetett régi kéziratokat és felfedezte 1643-ban azon régi pergainentcodexet is, mely az Edda egyetlen A pesti ág. hitv. gymnasium Ért. á
