Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1862
11 nek helyes és ízléses kezelése, a következő munkában : xpbq robs véous, a>7rco? av ég 'EMyvcxűv (ixpsXohTo Áópojv. Általán véve a görög egyházatyák között a tudományosság és a szónoklat egész a 6-ik századig virágzó állapotban vala és derekabbjaik a sophistákkal barátságos viszonyban állának. Az egyházi atyák között a jobb irályozók a következők valának: Athanasius, jeruzsálemi Cyrillus, nazianczi Gergely, Nagy Basilius és aranyszájú János. Ezek mind a 4-ik század emberei valának. Az 5-ikbcn megemlítendők: mopsuestiai Theodorus és még inkább cyrcnei Synesius, a ki korának legtehetségesb szónoka és Chrysostomus után az egyházi atyák legékesebben szólója vala; ezeken kívül e században még felemlíthető Isidorus Pelusiota. — A hatodik század kevésbé tűnik ki, de mégis meglehetős egyes írókra akadunk benne. E hanyatlási jelenség tökéletesen megfejtődik, ha a régi istentisztelet sorsát, a szónoklat és a régi bölcselet tanítóinak végzetét fontolóra vesszük. Azon körülmény, hogy Konstantinus a keresztyén vallást birodalmi vallássá emelé és fia Konstantes a pogány istentiszteletet egészen megtiltá, a régi irodalomra, nevezetesen a szónoklat, bölcselet és költészet tanulmányozására csak rósz befolyást gyakorolhatott. — Ámbár később Julianus ismét kedvez vala a pogányságnak, elvevén a keresztyének kezeiből a régi klassikusok magyarázását , mégis Valens uralkodása alatt a legtekintélyesb bölcselők száműzetése és kivégeztetése oly rósz hatású vala, hogy a bölcselkedés a keresztyének közt hanyatlott, a pogányok által pedig csak szegényesen ápoltatott és nagyrészt titokban űzetett. — A mint azomban 529-ben Justinianus császár parancsára a pogány bölcselők tantermei bezáratának, a régi bölcselet megszüntetése által a régi miveltségnek egy hatalmas támasza dőlt meg, mivel az uralkodók akarata szerint, másnemű elemek eltávolításával az államnak csupán keresztyén államnak kellett lennie. Ehhez járúi még, hogy az tíj-Rőma (véa'Pcópy)— mint Konstantinus Byzantiumot elnevezteté— név mellett a görögök között a ’Pwuaioe. elnevezés is lábra kapott, ellentétben a "A/Ujyvss-szel, a melylyel csak a pogányok illettetének. Ámbár tehát az egyházi irók között Johannes Damascenus az ő ix&smc, fixpeßi/s rrjs óp&oőógou nioreios müve által a 8-ik század elején nevezetes szereplő, kivált azon ügyessége folytán, a melynél fogva az aristotelesi dialektikát következetesen tudá alkalmazni a keresztyénségre, mégis a hatodik század képezi a nagy forduló pontot a görög nyelv és az egyházi irályozás történetében. A nyelvművészet valódi virágzása és a szónoklási ügyesség csak a 6-ik századig kerestessék. Később a' császárok növekedő fanatismusa és erőszakoskodásai következtében az ó-míveltség a papok között sietve hanyatlik és csak is a grammatikusok kezei között marad vala. Kivételt csupán egyes papok tesznek, mint például a hires thessalonikai püspök és Homeros költeményeinek tudós magyarázója, Eustathios, a 12-ik században. Maga Eustathios panaszkodik (De emend, vita monach. művében 128, 132, 144) a zárdái élet hanyatlása és tompulása, az apátok tudatlansága és barbársága , a barátok lustasága, a legszebb könyvek elhanyagolása és eladása fölött (rí fiíjnozs, u áypáppaTe, rrjv /wvarrzcxyv ßtßhod^xryx ríj a íj napsgcaá^ets <puyíj xat fin pyj oő xazéyscs yptíppaza, éxxsvoiq xac adzjjv zcüv ypappazoipópíov axeucbv;)- Hogy mennyire valának, nemcsak a zárdái de más viszonyok is kedvezőtlenek az irodalom fejlődésére, ezen kor története eléggé bizonyítja. Ezen mintegy történeti bevezetés után jövő programmunkban a görög nyelv történetéről Konstantinápoly bevétele után szólandunk és így az új-görög nyelv eltéréseit taglalandjuk azA ó-görögtől. V. Horváth Zsigmond.
