Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1861
13 tották. Mert a minden századon keresztül vonuló következetessége a nyelvnek azt mutatja, hogy a gamma azon hesychiusi szókban épen úgy igazi helyén áll, mint a Corp, Inscr. n. 1574. 5 és 6-ban. Hogy azonban melyik dialectushoz tartoztak ama gammás szók, arra már nem lehet felelni, mert a különös megjegyzések, mint Hesychiusnál azt más helyeken találjuk pél. ßaXrxiwxijg, avvecpgßog' Kgrjxeg vagy feíxaxi, eix.oai- Aáxioveg a leirók hanyagsága vagy egy őskódeksz megcsonkúlása következtében fájdalom elvesztek. Annyi mégis bizonyos, hogy azok nem egy h atározott dialectus tulajdona voltak;', hanem többhöz tartozának, a mi részint a /3-val jelelt digammás szók analógiájából tűnik ki, részint pedig az ujgörög szójárások egymáshoz való viszonyából világos. Az uj- görögben t. i. gyakran megesik, hogy egy szó valamely tájszólásban digammás, egy másikban gammás, egy harmadikban pedig oly alakban jelentkezik, hogy a gammát és digammát egyesíti, a mely alakok mellett még egy negyedik is létezhetik, a melyben t. i. sem gamma sem digamma nincs. Vegyük elő a hol a gamma digamma által erősíttetik. Megjegyzendő, hogy a gamma után a digamma csak a lágyabb magánhangzói ov alakjában jelentkezhetett. így lett a régi tydg (mozsár) szóból a mai népnyelvben yovdí (iyovdiov h.) stb. A gammának ily ov-vh liangzósitott digamma által való erősitését az ó-görögben is fölleljük, Becker Anecd. pag. 1168 ezt olvassuk a náíXrj zwv Xé^eiov cimü könyv kivonatában : IlyogxíS'exai de xai tó r nay AloXevai xal "luxn xal Jaiyievm xal Aáxwai xal Boiwxoíg, oíov árai; yováva£, éXeva yovéXeva (leg. ‘EXéva FoveXéva), anal; de nay AXy.auo to grjl-eig yoí- yi'l^eig (leg. yovyr^eig) eígrjrai, — Dionysius scholiastája (Becker. An. p. 778)azon véleménynyel áll elő, hogy a digamma sem mássalhangzó, sem magánhangzó: % a oxoiyeia rj cpcjvvjevxá énxiv rj ovpupiova xalxá piév ovpupwva evQÍoxovzai gexá éréyoxi avpupuívov rj év nvXXvjgiei rj év diaaráoei oluv xXvrjnxoj, éXxio. El ága ovv to f ov avveoxi avvxeXwg avpupuívoig, aXXá ipiovijeoiv áeí, olov fovXeva (ser. feXéva), drjXovoxi ovx taxi avpupwvov. AXV óvót cpwvrjev dvvaxai elvai. Kai yáo xolg ipwvrjeoi naqénezai xo danvveoihai xalxpiXovoAai' xo de f ovdénoxe dairvvexai. aXXá fxóvov tpiXovtai, ovx ága éozí (pcDvrjev. "AXXeog de xal xa ngoxaxxixá (pwvrjevxa ovy vnozáaaovxai ipiúvjeaiv, olov xd a xal e xal xa aXXá ngoxaxxixá ovxa ovy evgíoxovzai éxé- goig vnotaxxófiBva <pmvtjeoiv. El ága ovv xo f eínwpiev ipoivrjev, evgeíhijaexai év xm fával; xai feXévr] xo a xal e nqoxaxxixa vnoxaxxógeva (piovijeaiv, óneg éoxlv áxonov. Ezen nem kell csodálkoznunk; a római kétkedhetett vájjon mással- vagy magánhangzónak tartsa-é V betűjét, épen igy gondolkozhatott a görög grammatikus digammája felől a hagyomány nyomán. — A digamma tehát épen úgy mint a héber vav, a mely a v mássalhangzót és azo u magánhangzókat pótolja, majd mássalhangzói (ß) majd magánhangzói (ov), ez utóbbi rendesen gammás kiejtéssel. íme az olvasó láthatja, hogy mennyi homályt van hivatva oszlatni a mai népnyelv. V. Horváth Zsigmond. x
