Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1861

Az aool digainma tekintve a mai népnyelv fényénél.

A grammatikusok részint elődeik homályos kifejezéseiben, részint Homérosz és a Homeri- dák költeményeiben saját szemlélődésük után bizonyos jelenségeken megütközve nem telieték és nem tehetik, hogy a nyelvtanokban több-kevesebb homályossággal hozzá ne szóljanak a rejtélyes digammatanlioz, *) megegyezvén sok feszegetés után végre abban, hogy a digamma nem egyéb egy lihenetes ajakbetiínél, mely a latin i>-nek felel meg. Tanítják továbbá, mint általán tudva van hogy annak jegye egy kettős gamma f, melyet az aeolok őrzének meg legtovább, a többi néptörzseknél pedig csakhamar nyom nélkül eltünék s az általa jelelt hang majd a lágy ajakhang ß-ra ment át, mint: ßicc (ebből -lg, később lg~) vis; majd u-ná lágyult s az előtte álló hangzókkal kettőshangzókká olvadt össze t. i. av, tv, r\v, ov, aiu-vá mint: vavg vápg navis; ßoiig ßopg bövs bös Gr. bövis ; majd valami gyöngéd lihenetre változott, mely a szó elején a nvtvpa yuXóv, a szó közepén pedig és a () betű előtt épen semmi által sem jeleltetett, mint fíg vis lg, tiXim volvo; ő f tg ovis óig; pgóőov (>6dov; majd végre némely szó elején a nvtvpa ó'aov-be ment által, mint: énné yog ves- perus; tvvvpt vestio stb.

Tanítják továbbá, hogy a homéroszi költeményekben már nem fordul ugyan elő a digam- ma jegye, de hogy Homérosz korában még sok szó, milyenek: ayvvpt, ávdávw, eap (ver), El A tő származékai (video), torta, tipa (vestimentum), tvvvpi (vestio), dn tip, tryXog, kóg és ög (suus), ov (sui), tantnog (vesperus), oixog (vicus), olvog (vinus) stb. digammával kezdődött, többféle jelenségből világos, péld. a digammás szók nem okoznak hangürt (yaapmdia, hiatus), mint t. i. ngo t'9-tv (—ngo ft&tv); Xíntv őt t (öt ft) e helyett d' t; dalé oi (dali pót) e. h őaitvoi; tnt'iov t&tv tori ytQtíwv (—ov ftd-tv) e. h. ovxifrtv; diatinéptv (dtaftinipsv) e. h. dttmiptv, áayrjg (ápayyq helyett); hosszú hangzók digammás szók előtt nem rövidülnek, mint: viáXXti rt oriXßwv y. a) tíaani (—tat ftígaai).

Nem akarok azon hosszú viták tárgyalásába ereszkedni, a melyek a régi grammatikusok úgyis homályos helyeinek meg nem értése és félremagyarázásából eredtek. Ki nem ismeri mit nem tettek a digammafejtegetők, nevezetesen Davves, Blomfield, Dindorf Vilmos, sőt maga Porson és Buttmann is (Lexil. 2 p. 162; Ausf. Gr. Gramm. 2. p. 120) az Aeschylos Prom.4S8-ik és Aristophanes Ran. 730-ili sorában nQonrjXaxíliw, iißgi^w értelemben előforduló n (> o g tX i w szóval, hogy a ngog szótag hosszú időmennyiségét megmagyarázhassák ? — S megmagyarázták-e az említett jelenséget a digamma által? bizony azt maguk sem állították s mi sem ismerhetjük el. — Mit is lehetne azon digamma által megmagyarázni, a melyről a legrégibb grammatikai töredékek is csak annyit mondhatnak, hogy e töredékek irói sem voltak már vele tisztában, hogy tulajdonképen mi az a digamma, magánhangzó vagy mássalhangzó-e, lihenet-é vagy nem, valami lihenetes-é, vagy mi?

íme idézem azon legrégibb töredéket, a melyre a digamma fejtegetők támaszkodnak, mások hiányában, s a ki eddig be nem látta, hogy miért mondanak oly ellenkező dolgokat az úgynevezett aeol digammáról s miért szólanak róla oly óvatosan és rejtélyesen az újabb grammatikusok, azonnal el fog lebbenni a ködfátyol szeme elől. Becker Anecd. p. 777, 15 ez taníttatik: ro tvQiriKÓpt- vov nagá roig AloXtvat díyappa ovy.tort ygáppa —— tyttöi rímov róvdt y — ö ngogTi&éaotv oí AíoXtíg

*) Lásd az illető helyeket Malthiae, Buttmann, Kühner, Krügernél és „Beiträge zur Geschichte der Grammatik" von Dr. K. E. A. Schmidt, Halle 1859, a 67-ik lapon.