Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1860
A magyar igeidők. A magyar igeidők helyes használatát a régi magyar irókbul szedett példákkal annyira bebizonyitotta a „Magyar Nyelvészet“ tisztelt szerkesztője, hogy azokrul immár csak annak lehet kétsége, ki vagy az igazat belátni nem képes, vagy a bevett rósz szokástul makacssága miatt eltérni nem akar. Hogy pedig azt se mondhassa valaki, hogy a „Magyar Nyelvészet“ olyasmit kíván a nyelvbe behozni, mi más nyelvekben vagy meg sincs, vagy ha megvan is, annak használatában ugyanazon szabálytalanság vehető észre, elkezdé Budenz úr először is az ős szan- skrit nyelv igeidőivel vetni össze a mieinket. Továbbá közlött török olvasmányokat, melyekből tisztán látható, hogy a török nyelvben csaknem ugyanazon időalakok vannak, melyek a mi nyelvünkben, azzal a különbséggel, hogy ők azokkal helyesen, mi pedig helytelenül élünk. De menjünk tovább s lássuk miképen használta a görög igeidomait. Az alább következő fordításban az eredeti szöveget tartván szemünk előtt, attul csak ott térénk el, hol azt vagy nyelvünk sajátsága, vagy az idő-momentum logikailag meghatározott törvénye kivánja. Ez pedig gyakrabban történt, mint magunk is gondoltuk vala, minek okát kétségtelenül azon körülményben kell keresni, miszerint még az egymáshoz rokon nyelvek alakjai is gyakran és feltűnően eltérnek egymástól, liát ha még a forditás egyik nyelvcsalád valamelyikéből egy másik nyelvcsalád valamelyikébe történik: p. o. a görögből, tehát az árjából a magyarba, tehát az altai nyelvcsaládba; ilyenkor a nyelvalak-kifejezések csak megközelíthetik egymást, de hasonlók nem lehetnek. Ezen kísérletre annyival inkább vagyok bátor különösen tanártársaimat figyelmeztetni, mert, hisz ők tudják s tudhatják leginkább, mennyire fontos a classicus nyelvek alapos megértethetésére a magyar igeidők helyes használata. — Hogy kény^szerithetem én az ifjút a latin vagy görög igeidők szoros megkülönböztetésére, ha az saját nyelvének igeidőivel sem képes elbánni ? Miképen különböztetheti azt meg idegen nyelvben, a mit saját nyelvében megkülönböztetni sohasem tanult? De szükséges saját nyelvidomainkat azért is tudnunk, hogy már valahára a latinis- mus, germanismus stb. féle hibákba eshetéstől mentek lehessünk. — Lehet a két classicus nyelv remek müveit magyarul is tanulmányozni, de csak úgy, ha azok nyelvünk törvényei szabta utón iiltet- tetnek át irodalmunkba. Mig mi saját nyelvünkkel tisztában nem vagyunk, addig ha forditunk is, idegen nyelven forditunk, s csak kárt teszünk vele mind saját- mind azon nyelvnek, melyből forditunk. Alkalmasint ezt tartja vala a tanárgyülés is szem előtt, midőn elhatározd, hogy az első gymnasiumi osztályban a latin nyelv ne taníttassák, mert igaz marad, hogy mig a gyermek saját nyelvtanában némi jártassággal nem bír, addig jobb ha idegent nem tanul. Az elv ellen, mely a testületet lelkesité, kifogásunk nincs, de az eszköz el van tévesztve; mert járja bár az ifjú az egész gymnasiumot át, még sem fogja anyanyelvét sokkal jobban érthetni, mint mikor az elemi osztályokat elhagyd. Itt a bajon csak két dolog: jó nyelvtan és jó elemi tanító segithet, különösen ez utóbbira van nagy szükségünk, mert a jó nyelvtanító többnyire jó nyelvtan is. Tanítóink legnagyobb része 1*
