Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1860
17 nQcnpijra sat. alakban birja a nominativust, a homéroszi innóra és ínnrjXccTa-nak kell eszüukbe jutni. Tudjuk, hogy az aeol ny. sajátsága szerint a dativus többes összeesik az akkusativussal s hogy épen azért él ma a görög köznép a tulajdonitó eset kifejezésére a kétértelműség elkerülése végett az akkusativussal eleibe tevén az elg elöljárót, annál csodálatosb, hogy a czakónok a dativust is megőrizték mind a mai napig. Most már áttérek némi népnyelvi példák felhozására, melyek a légi nyelvre egyenesen lövellik fénysugaraikat, — megemlítvén még, hogy a kettősszám nem létele épen az aeól nyelvre utal bennünket, a melyről azt mondja Gregor. Corinth, de dial. Aeol- §. 29 pag. 60G edit. Schaefer: roig ővíxoíg áiji&fioig ovroi ov xtxQTjvrai, xafra Sr\ xa\ oi ‘pMfuxioL, rovrwv three anoixoi; a dórok sem használták a kettős számot valamint az iónoknál sem tarthatta magát sokáig fenn, mivel Hérodotoszban csak egyetlen egyszer fordul elő duális, lib. I 11, 3 Svolv óőoív natitovatwv a hol Ahrens helyesen a ővdív óőiíív olvasatot kivánja (Schneider. Phil. VI. p. 19.). Az áv&QMTt oi ékezést, a melyről a grammatikusok azt jegyezték föl, hogy rovinuog ScjQixóg, a nép nyelvében fölleljük. A (>óg-ra végződő adjektivumolc a nőnemű alakot most is az ion (>?] alakban mutatják fel. Ha Homérnál fi á q t v q o g, Aeszchylosznál ő Lonog és Szofoklesznél i x r i v o g alany - esetekkel találkozunk u á (> r v g S í o és Ixrív h., annak megfejtését a mai népnyelv adja. Plutarchosz S Exaréoaaya-ját csak a népnyelv tartotta még fenn. A homéroszi 6 r) ró mutató névmás még ma is éppen úgy az, mint volt harmadfél ezer év előtt. A tulajdonképeni ión fordulat r m v üanoi (Hóm. II. XVII, L72) még csak a népnyelvben él. Cramer oxoniai anekdotonjaiban ovrog helyett mint a dórok sajátságát roüroc-t hozza fel; ma is mondják. Arisztofanesz Békéjének 693 versében a ró: rí- ró: ríva h. csak a népnyelv szerint lehet megfejteni. Szinte Arisztofanesznél a Felhők 240 versében előforduló szokatlan xara rí, Siá rí helyett, közönséges a népnyelvben. A Plátónál (Soph. 217, a) és még az összes régi iratokban csak mintegy kétszer előforduló y. a ít’ e i g (mindenki) közönséges a népnyelvben. A ki a régieknél előforduló S eSax Qvxoíg és SedaxQVfiévog, nsípevyaíg és n Eip vy tuÉ v o g között a különbséget tudni akarja, azt csak a mai népnyelvből tanulhatja meg. Az a <p e g ujtestámentomi jelentése csak a népnyelv által magyaráztatik meg. A régi soQy av, nécpvxa v, nscpyixav alakok a népnyelv nélkül nem magyarázhatók meg. Euripidész Alkészteszének 47 7-dik sorában előforduló 'Én eh a Énsnov h. most közönséges. o A homéroszi vegyes aorisztos most is közönséges. A szenvedő aorisztos infinitivusa ávriora&rjv (?) v a i), a melyet dór idomnak tartanak (1. Koen. ad Gregor. Corinth, p. 310 ed. Schaefer), most közönséges alak. Plato Phaedr. cap. 5. p. 230: rá h'ev ovv %u)()ía xaí rá Sévd'Qa ovó'ev [É eíXéXei S i S a3
