Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1860
14 szerkezetére nézve. A hellen nyelvismeret tárgyában legalább egész biztossággal állíthatjuk, hogy az nemzetünknél aránylag nagyobb mértékben és oly korban dívott, mikor még német szomszédaink csak hiréröl ismerheték azt. Büszkék lehetünk első magyar királyunkra, Istvánra, ki töméntelen és bámulatra méltó államgondok és intézkedések közepette, mint a történet fennen hirdeti, a hellen irók olvasására is ráért, a minek élő hírnöke az általa kiállított o k- levél a vesz prémvölgyi apácák javára s ez egyszersmind a görög nyelvnek nálunk való általánosb ismerésének hű tanúja. Van-e, ki nem tudná Béla király névtelen j egy- zőjének amaz állítását, hogy iskoláinkban a görög nyelv szerte taníttatott? — Ki ne hallott volna Mátyás a „legigazságosb“ király görög tanulmányairól, és a hellen íróknak pazarfénynyel összeállított könyvtárában való főszerepléséről ? íme igy állott nálunk a görög nyelvtudás és tanulás a Reuchlin és Erasmust megelőző korban. Hogy később sem maradtak abban el soha, a mennyire mostoha harci életük engedé, fényes bizonyságai Romját hi Benedek, ki Pál apostol leveleit fordította 1531-ben, Pesti Gábor Eszóp meséinek örök mintaforditása 1536-ban, Sylvester János ujszövetségforditása az eredeti szövegből 1541-ben, Torda-Géléi Zsigmond Euripidész Oresztesz cimtí szomormtívének fordítása 1557-ben. Szóljak-e Fé 1 e gy ház i Tamás, Kassai Dávid és a 17-ik században élt Molnár Albertról, kik hellen tanulmányainknak köszönik nagyrészt halhatatlanságukat?!— így álltak a dolgok nálunk, a mig a szerencsétlen 18-ik század első felén lebegő gyászsötét felhő hazánk egét is elboritá és Europa többi részeivel együtt nálunk is beállott a pangás, a mely ízléstelen anyagi, alvó szellemi élet által törekedett dicsőség után — és a mely korban a tudomány csak egyesek kincsévé vált, és mégis nemcsak a különösen míveltségre hajlónak hirdetett „nemzeteknél“ találtattak ily egyesek, hanem nálunk is, szegény Allgemeine-Zeitung gyűlöltjeinél, mivel (óh egek! talán nem is hiszik el jó barátaink), hogy többet ne említsek, dicsőségünkre válnék még most is és ez után is néhai superintendens Szilágyi Sámuel pindarféle versei? a melyeket 20 éves korában irt mint baseli tanuló a híres W e r e n f e 1 s halálára. *) Bizony, már akár tetszik akár nem a legújabb nemzedéknek, így jártak el őseink a görög nyelvíanulmányban, a nélkül, hogy valakinek csak eszébe is jutott volna azt nekik nagyon ajánlgatni, annál kevésbé rájuk erőszakolni; és méltán jártak igy el, mert kettős hasznuk volt belőle: egy részt a görög nemes szellemkincseinek egy szinte nemes és fogékony kebelbe való átültetése, helyes fölfogása és erélyes valósítása, másrészt a görög nyelvnek a velük érintkezésben levő görögökkel való kereskedelmi, állami és akármi más közlekedési közegül való föl- használhatása. A görög nyelvtanulás e nagy fontosságú becsének utolsó részét mi, az erőszakkal reánk tukmált és a legtöbb magát nagy görögnek tartó tanító által könnyelműen pártolt rotterdami Erasmus által feltalált**) (ki azonban maga nagy bölcsen még sem élt vele soha) kiejtés által megfontolatlanul elvetettük magunktól, a nélkül, hogy ezen elvetés által mást nyertünk volna, mint a görög nyelv holttá nyilváuíttatását és általános útáltatását. Bizony őseink sokkal józanabb emberek voltak, mintsem hogy olyan erasmusejtési védelemmel elringatták volna magukat, mint a minőt Krüger V. K. kürtöl füleinkbe felőle a különben felülmulhatlan görög *) Lásd : Peti i kyhineri Vita Sam. Werenfelsii, p. 49, Basileae 1741. **) De recta latini graecique sermonis pronunciatione, Basileae 1528.
