Evangélikus Polgári Leányiskola, Budapest, 1924
4 A legfőbb meglepetés pedig az a téglarakás volt, melyet az ünnepelt „saját liázá“-nak megalapozásához hordtak. Ez volt mindig az ő fővágya, ennek teljesítéséhez kívántak hozzájárulni. Ugyancsak február 18.-án este hangversenyt rendeztek a volt növendékek. Dr. Décsiné Ringer Lili megható, kedves, költői visszaemlékezései után zongora, hegedű, ének, szavalás következett. Kiváló, neves művésznők ezzel tették le hódolatuk pálmaágát szeretett volt tanítómesterük elé. Felejthetetlen szép nap volt ez, melyen bebizonyosodott, hogy a szeretet vetette magok jó talajra hullottak és bőségesen megtermett a hála, ragaszkodás, tisztelet gyümölcse. Azután a jelenlegi növendékek kértek részt az ünneplésből. Ők olyan szerencsések, hogy most élvezik a jó igazgató bácsi apai szeretetét, mely e nehéz, küzdelmes években kétszeresen jóleső a szomorú, nélkülözésekhez szokott gyermekszívnek. Az ő ünnepségük befejezte a jubileumi esztendőt. Június 24.-én virágdíszbe öltözött a nagyterem, csillogó gyermekszemek, örömtől sugárzó arcok fogadták a mindig derült, kedves jubilánst. Ő, aki úgy szereti a gyermekeket, jóleső örömmel látta a leánykák sorfalát a földszinttől föl a második emeletig. Iskolánk diszzászlójára emlékszalagot kötött, aztán végighallgatta a szívhez szóló éneket, szavalást, az „Élet és iskola“ színjáték bölcs tanácsait. Élvezte az őszinte szeretet, tisztelet sugallta üdvözlést és bizonyosan jóleső érzés fogta el, midőn látta, hogy az ötven év előtt megkezdett munka nem vesztett eredményességéből. Az emberöltőn át végzett önzetlen munkát elismerés jutalmazta. Az iskolát fenntartó egyházi hatóság junius 24.-én rendkívüli nyilvános képviselőtestületi ülésen adózott. Az elnöki megnyitó beszéd után Dr. Raffay Sándor bányakerületi püspök úr átadta a legfelsőbb kitüntetést, Horthy Miklós kormányzó úr Őfőméltósága adományozta érdemkeresztet. Dr. Petri Pál államtitkár a közoktatásügyi miniszter elismerő iratát hozta el személyesen, Dr. Mosdóssy Imre kir. tanfelügyelő ékes szavakkal méltatta Mikolik Kálmán kiváló érdemeit. Azután még hosszú sorban következtek a tisztelők, barátok üdvözlései, társadalmi testületek jókívánatai.