I. kerületi községi felsőbb leányiskola és leánygimnázium, Budapest, 1915

I. A háború hatása a tanulók lelkivilágára

3

kék, mintha otthon volnának. A tanár nálunk nem rettegett, ridegarcú s hatalma érzetében bizonyos piedestálról szónokló felsőbb lény, kinek osztályzó hatalma könnyet vagy mosolyt fakaszt, hanem a gyermeki lelket megértő ember, kihez sokszor bizalommal fordulnak. Ez a köztünk és tanítványaink közt fennálló benső viszony a háború folytán még melegebbé vált.

Ha valami nyomja lelkűket, ha a tábori posta nem hoz hírt a féltett apáról vagy a szeretett testvérről, azonnal hozzánk szaladnak, közük aggodalmaikat, vigasztalást, gyöngéd szavakat várnak tőlünk és ha a régóhajtott levél megérkezik, alig várják, hogy ezt tudathassák velünk. Nemrégiben sokat kellett tűnődnöm azon, hogy vájjon mit jelenthetnek a német szöveg közé csúsztatott és a fogoly állapotát jellemző magyar szavak, egy Transbaikaliából érkezett levélben, melyet egyik tanítványom fivére írt övéinek az orosz fogságból. Mi tagadás benne, van bizony néha ebben a gyermeki közlékenységben egy csöpp rejtett hiúság is. Hisz némelyikük egyszerre megnövekedve érzi egyéniségének súlyát, ha ilyen érdekes közleményekkel lepheti meg a „nénit“, ahogy ők bennünket neveznek. Akadnak közöttük olyanok is, kik néha- néha családi érzéseik melegségébe a hasznosság elvét is belevegyítik és szükség esetén sikeresen kamatoztatják a szeretett családtag távollétét. Ha az írásbeli feladat nem készült el, vagy a felelet nem sikerült, hamarosan elhangzik a mentség: „Nem tudok most tanulni!“ Bizony be kell vallanunk, az ember sokszor ellágyul és enyhébb mértéket alkalmaz szegényekkel szemben.

A hadifoglyok sorsa élénken foglalkoztatja őket. A messze Szerbiából érkező német nyelvű, szűkszavú híradások és a szájról-szájra járó mende-mondák, melyek ellenséges földön élő szeretteiknek sorsát még sötétebbé színezik, gazdag táplálékot nyújtanak fogékony képzeletüknek, mely a mesék világától még