V. kerületi magy. kir. állami Berzsenyi főgimnázium, Budapest, 1916

I. Ferencz József emlékezete

j^FERENCZ^JÓZSEF EMLÉKEZETE I. Ferencz József király halála alkalmából 1916 november 30-án rendezett gyász­ünnepélyünkön Szöts Gyula tanár a következő beszédet tartotta : Tisztelt Tanári Kar! Kedves Tanulóifjúság! Ravatalán fekszik a mi jóságos öreg királyunk, Európának legnagyobb tiszteletben álló fejedelme, I. Ferenc József. Néhány nap híján 68 esztendeje foglalta el őseinek trónját. A magyar nemzet csöppet sem örült akkor a jövetelének. Trónralépése a magyar alkotmányosság veszedelmét jelen­tette. El is bukott az alkotmány és az erőszak uralma nehezedett az or­szágra — Ferenc József nevében. De az ifjú uralkodó csakhamar végét szakította a ráerőszakolt alkot­mányellenes uralkodásnak. A király és nemzet jobbja egymásra talált : ismét helyreállt az egyetértés. És a félszázados alkotmányos uralkodásnak alkonyán könnyes szemmel álljuk körül dicső, öreg királyunk koporsóját. Ferenc Józsefnek hosszú, szinte hét évtizedes uralkodása nemcsak hogy minden idők uralkodóinak szolgálhat mintaképül. Mi polgáremberek is egész életünkre szóló, mély tanulságokat meríthetünk belőle. Sok nemes jellemvonása közül egy emelkedik ki különösen, amely fénnyel sugározza be hosszú élete pályáját. Ez a vonás a kötelességteljesí­tésnek az a mértéke, amelyet egészen bátran nevezhetünk emberfölöttinek. Legfőbb kötelességének ismerte a népei jólléte fölött való lankadat­lan őrködést. Háborús események közepett foglalta el a trónt. Ezért minden törekvése arra irányult, hogy népei zavartalanúl élvezzék a béke áldásait. És ezt a törkvését hosszú időn keresztül siker koronázta. Évtizedekig Ferenc József volt Európa békéjének az őre. De a mostoha sors élete végén súlyos csapást mért rá : ledöntötte a béke templomát. Vérzivatar szakadt le Európára. Ferenc József országait megrohanták az irigy szomszédok, hogy szétmarcangolják. És a hosszú és nehéz megpró­báltatásoknak abban a szakadatlan sorozatában, melyet egy mindennapivá vált szóban:. a világháborúban foglalunk össze, ebben mutatkozott leg­nagyobbnak a felséges aggastyán. Amikor a háború elkerülhetetlenné vált, dicső királyunk fájó szívvel határozta el magát uralkodása legfontosabb lépésére. Elhatározásában az 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom