V. kerületi magy. kir. állami Berzsenyi főgimnázium, Budapest, 1915

I. Iskolánk és a háború

5 A tanítás keretein belül is sokféle kapcsolatban érvényesültek a hábo­ríts vonatkozások. Iparkodtunk az egyes tantárgyakban a háborúval kapcso­latba hozható események útján ráterelni a tanulók figyelmét a háború eseményeire s őket azok kapcsolatairól felvilágosítani. Természetszerűleg erre a történettanításban nyílt legtöbb alkalom, melynek keretén belül több ízben összefüggő előadásban is kifejtettük a világháború okait, vázol­tuk lefolyását. A magyar nyelv tanárai a háborúval kapcsolatos tárgyú dolgozatokkal iparkodtak hasonló célt elérni. Általában mondhatni, hogy a tanulók ismeretei a háború eseményeiről meglepően szélesek, bizalmuk pedig végső győzelmünket illetőleg törhetetlen. Habár iskolánk a saját céljaira háborús emléktárgyakat nem gyűj­tött, a tanári testület magáévá tett és buzgón támogatott minden olyan akciót, melynek célja ilyen gyűjtés volt. ígv különösen szép sikerrel járt a háborús eseményekkel kapcsolatos írásbeli emlékek gyűjtése, melyet a Nemzeti Múzeum felhívására buzgón felkaroltunk. A tanulóifjúság nagy szorgalommal gyűjtötte a háborúnak írott és nyomtatott emlékeit és ezen az úton a Nemzeti Múzeum könyvtárában létesített hadigyűjteményt igen becses emlékekkel gyarapítottuk. Az ellenséges országokból s az ellen­ség által hosszabb-rövidebb ideig megszállott területekről származó kiált­ványok, röpiratok és a háborús intézkedéseknek legkülönbözőbb hazai emlékei jutottak tanulóink révén a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe. A Nemzeti Múzeum igazgatósága a gyűjtésben kiválóbb buzgalmat kifejtő tanulóinknak szóval s írásban is kifejezte köszönetét dr. Szentpétenj Imre tanár útján, ki ezen gyűjtés ügyét intézte és a közvetítést végezte. Hasonlóképen kivette részét a tanári testület minden, a háborúval kapcsolatos segélyakcióból is. Mindjárt a háború kitörése után, az 1914—15. tanév elején elhatározta a testület, hogy fizetésének bizonyos százalékát havonkint a háborúval kapcsolatos jótékony célra adja. Ez a havi járulék 1914 szeptemberétől 1916 júniusáig olyan összeget eredményezett, amely­ből a jelzett idő alatt a tanári kar összesen 1566 koronát fordíthatott a háborúval kapcsolatos célokra. Nevezetesen a befolyt összegből a Hadsegélyző Hivatalnak beszolgáltattunk ................ 640 K-t, a Tanárok özv. és árv. segélyző egyesületének ............ 800 « a kárpáti iskolára.................................................... 75 « a hadból hazatérő egyetemi hallgatók segítő alapja javára ................................................................. 25 « Franciaországban internált honfitársaink segítésére... 26 « a IV. hadikölcsönre ugyanezen alapból jegyeztünk. . .. 500 « Ezenkívül a tanári testület az I. hadikölcsönből összesen 2700 koronát jegyzett akként, hogy a jegyzett összegek a tanárok fizetéséből törlesz­tettek. A tanároknak a háborúval kapcsolatban az intézeten kívül kifejtett

Next

/
Oldalképek
Tartalom