II. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1915

XII. Iskolánk és a háború

94 Talán nem csalódunk, ha azt hisszük, hogy a katonaságra alkalmasnak talált tanítványainknak e magas százalékát, az isko­lánkban dívó helyes testgyakorlás tanításának tulajdoníthatjuk. 3. Az intézet régebbi tanulóira vonatkozó katonai adatok „Egykori tanítványaink a harctéren“ című fejezetben találhatók. 4. Tanuló ifjúságunk — tanáraik lelkes buzdítására — családi körülményeikhez képest valóban szép összeget áldoztak hadi jótékony célokra. A gyűjtések minden kényszer nélkül, egyszerű felszólításra indultak meg, s az önkéntes adakozásnak legeklatánsabb példája, amikor láthatjuk, mily szépen sora­koznak a néhány filléres összegek a pár tíz koronás adományok mellett. Valóban sajnálom, hogy az osztályok gyűjtéseit — hely hiánya miatt — névszerint nem közölhetjük. A tanuló ifjúság belépett a Magyar Vörös-Kereszt Egyletbe alapító tagnak, elküldte adományait a katonák és gyermekeik karácsonyára, a lábbadozók otthonának, a hadifoglyok gyámolí- tására, a hősök gyermekeinek otthonára, a vak katonáknak, az Auguszta alapnak, a Vörös Félholdnak, József kir. herceg Szanatórium tüdővészes katonáinak, a Vörös-Kereszt konstanti­nápolyi kórházára, a bolgár Vörös-Keresztnek, a harctéren küzdők gyermekeinek tandíjára, Deákfalvára, a kárpáti elpusztult községeknek. Továbbá gyűjtöttek még 87 kilogramm rezet, 5 zsák szeder­levelet, 6 zsák csalánt, 10 kilogramm gummit és kaucsukot. Mindezeket az illetékes helyekre beküldöttük. A gyűjtések eredménye osztályonkint: Karácsonyi gyűjtés: 1914/5. tanévben. I. A) 71’40 K, I. B) 26'19 K, II. A) 75-28 K, II. B) 60’37 K, III. A) 54 02 K, III. B) 12-42 K, IV. A) 23 52 K, IV. B) 16-10 K, V. 56-10 K, VI. 79 26 K, VII. 29 K, VIII. 34'34 K. Összesen 538 K. — 1915/6. tanévben. I. A) 140 K, I. B) 48 K, II. A) 51-30 K, II. B) 19-20 K. III. A) 76 K, III. B) 24'56 K, IV. A) 5211 K, IV. B) 33-30 K, V. 149-56 K, VI. 8 K, VII. 75 K, VIII. 26 34 K. Összesen 723’47 K. A két tanévi karácsonyi gyűjtés összege 1261 korona 47 fillér. Az 1916. május 1-i gyűjtés. (Vall. és Közokt. Min. 30,000/1916. VI. sz.) I. A) 7002 K, I. B) 25-90 K, II. A) 30 K, II. B) 28*14 K, III. A) 38 K, III. B) 50 K, IV. A) 80-50 K, IV. B) 9'57 K, V. 25*11 K, VI. 3879 K, VII. 70 K, VIII. 6*52 K. — Összesen 472 korona 55 fillér. Ez összeget kiegészítettük 600 koronára, amelyet az Országos Bizottságnak küldtünk be egy kárpátfalvi (lehetőleg diákfalvi) házra, amelyre a következő felírást kértük : „Épült a budapesti II. kér. áll. főreáliskola adományából“. Az 1914/5. tanévi iskolai hangverseny jövedelme 674'38 K, az 1915/6. tanévié 816'80 K. Összesen 1491 korona 18 fillér. A négy hadikölcsönre az intézet tanulói összesen 122,100 koronát jegyeztek. A VI., III. B és II. A osztály tanulói jegyzett kötvényeikből néhányat az intézetnek ajánlottak fel. 5. Tanítványaink a háború kezdetétől fogva szintén köteles­

Next

/
Oldalképek
Tartalom