II. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1914
XIV. Egykori tanítványaink a harctéren
XIV. Egykori tanítványaink a harctéren. Új fejezettel bővül az idei Értesítőnk, mert hiányosnak tartanok tanévvégi beszámolónkat, ha meg nem emlékeznénk a harctéren küzdött és küzdő egykori tanítványainkról is. A gondozásunkra bízott tanulókat iskolánk elhagyása után sem felejtjük el, szerető szemünk további útjaikon is kiséri és figyeli őket: a tőlünk való elválásuk után szerzett sikereiknek örvendünk és bánatukban osztozunk, amennyiben az egyikről vagy a másikról értesülünk. Egykori tanítványaink iránt való érdeklődésünk még fokozódott a most dúló háború kitörése óta. Tudtuk, hogy számosat közülök el fog szólítani békés munkájuk köréből oda, ahol a dicsőség, de egyúttal a halál is terem. Most jobban érezzük, mint valaha, oly intézmény hiányát, amely végzett tanulóinkat iskolánkhoz állandó kapoccsal fűzné. Épp azért szívesen fogadtuk és tőlünk telhetőleg támogattuk a múlt tanévben érettségi vizsgálatot tett tanítványainknak a volt iskolatársak szövetsége létesítésére megindított mozgalmát. De ennek az egyesületnek a megalakulását, úgy mint sok egyebet, szintén a háború akasztja meg. Ilyen egyesület híján a napilapok útján szólítottuk fel a harctéren levő egykori tanítványainkat, hogy a harctéren velők történteket iskolánk igazgatóságával közöljék. E fölhívásunknak volt ugyan foganatja, de — számításunk szerint — nem megfelelő mértékben: mi azt hisszük, hogy sokkal több tanítványunk van és volt a harcmezőn, mint a hánytól erre vonatkozó értesítést kaptunk. A tudósítás elmaradásának okát abban keressük, hogy a távoli harctereken küzdőkhöz természetesen nem jutnak el rendszeresen
