Magy. kir. állami Erzsébet nőiskola, Budapest, 1913
Ünnepi beszéd
dog emlékezésnek, hogy volt egyszer egy királyné, aki azért lett magyarrá, mert nagyon szerette a magyar népet, a magyar nemzetet. Áldjuk emlékezetét! * És most vessünk egy pillantást az előttünk levő ünneplő iskolára, annak tanári testületére, növendékeire. Kedves kép ez, a buzgó, az eleven életnek képe tele munkakedvvel, lélekkel, haladási vággyal, sok nemes törekvés ösztönével. Békés, derült, szép élet jellemzi ma iskolánkat. Szent örökségnek tekintjük, melyet hagyományaiban sértetlenül, mindig megújuló ifjú erőben kell átadnunk a jövőnek. A haladástól elzárni nem szabad; a rohamos haladásnak kiszolgáltatni, az sem szabad. Tisztelni és szeretni kell a benne élő ifjúságot és a beléje vetett bizalomnak és hitnek erejével ki kell emelni a köznapiság homályából. Sohasem fáradni el annak hirdetésében, hogy csak annak érdemes élni, aki több és jobb emberré lesz élete folyamán és sohasem feledni el azt, hogy csak az érdemes arra, hogy a fiatalságot nevelje, aki folyton neveli önmagát. Az út nyitva. Ember küzdj és bízva bízzál! Mélyen tisztelt ünneplő közönség, tanári testület, kedves növendékek ! Hallgassuk most meg figyelemmel, áhítattal méltó és hivatott előadásban intézetünk történetének részleteit, a nehézségeket, melyekkel megküzdött, a sikereket, melyeket elért, a folyton felfelé haladás szép hegyi útját járjuk be együtt és a látottakból merítsünk erőt, hogy a jövő, melynek reménycsillaga száz és száz fiatal leányszemből és lélekből ragyog felénk, méltó lesz intézetünk szép, nekünk oly nagy értéket jelentő múltjához! Isten áldd meg a magyart! BERTA ILONA.
