Budapesti Tanítóképző Intézet, 1943
6 Az egyetemes vezérgondolat kérdésében való fejlődését érdekesen írja le U. J. növendékünk: »Mindegyik vezérgondolat csiszolt rajtam valamit. 'De talán legmélyebben szántott lelkemben a következő: »Magyar öntudattal önállóan haladok Krisztus felé!« Kétszeresen is megragadott engem: először, mert krisztusi, másodszor, mert magyar. Most kezdem megérteni valójában, mit jelent krisztusi szellemben öntudatos magyarnak lenni. Tisztán, szeplőtlen krisztusi lélekkel öntudatos magyarnak lenni. Eddig is öntudatos magyarnak éreztem magam, de ez, ahogyan most látom, gyermekes magyarság volt. Ha kérdezték tőlem: »Mi vagy?« —, büszkén vágtam rá: »Magyar!« Összehasonlítottam |az idegent a magyarral, s ha az idegen szebb volt, jobb volt, sárga irigységgel tekintettem rá. Bosszankodtam, hogy a magyar miért nem jobb! »Addig mentem ebben az összehasonlításban, hogy csak azt vettem észre, amiben az idegien jobb a magyarnál. Hahár öntudatlanul is, de ebbe a hibába estem. Most már rájöttem, kár fölösleges bosszúságot okozni magamnak. Én csak a külföldi értékjet láttam meg, s vakon — még a külföldinél is nagyobb — magyar értéket nem vettem észre. Most már a következőképpen látom a dolgot; először á magyar értékeket kell elsajátítanunk, magunkévá tennünk, és aztán esetleg az idegenből is tanulhatunk valamit.« Napjainkban mindenkinek többet kell dolgoznia. Sok növendékünk a többlet- munka szellemében elhatározta, hogy keményebb munkával jobb osztályzatokra törekszik. Ez az évi nehézségek ellenére is — igen soknak sikerült is. Vannak, akiknek a négyzetreemelt többletmunka is sikerült. Vannak, akiknél a többletmunka az óramulasztásolk kemény kerülésében jutott kifejezésre. Vannak, a;kik egyetlen órát sem mulasztottak. Vannak, akiknek a többletmunka több önzetlen munka elvégzésére való vállalkozást jelentette. Egy időben', a takarító- szolgák tartották éjjel rádió-ügyeleti szolgálatot. Ekkor bentlakói II. és III. éves növendékek (ezekhez csatlakolztalk később mások is) maguktól jelentkeztek arra, hogy éjjel váltakozva elvállalják a rádió-ü(gyeleti szolgálatot. Sokan! akadtak, akik alaposabb lelki nagytakarításban vállalták a többletmunkát. Voltak, akik arra jelentkeztek, hogy hadiárvát ingyen tanítanak. Sokan voltak, akik légiriadókor önként vállalkoztak arra, hogy gyakorlós tanulókat hazakísérnek. Többen megható gyengédséget tanúsítottak beteg társuk segítésében, ápolásában és a beteg mellett az éjjeli virrasztásban. Sokan fokozott mértékben dolgozták ki magukban azokat az erőket, amelyek az egészséges belső arcvonalhoz szükségesek. Sokan az önnevelésen kívül arra is törekedtek, hogy egyes társaik is magasabb lelki színvonalra kerüljenek. Stb., stb. Mindezekkel tanítványaink egyrészt arra törekedtek, hogy a magyar öntudat minél jobban megvilágosodjék bennük, másrészt azon iparkodtak, hogy a magyar tanítói hivatás ellenállhatatlan lüktetését érjék el, harmadsorban pedig azon: voltak, hogy egészséges világnézetük* munkakészségük, testi és lelki edzettségük majdan az ellenség előtt való kemény helytállásra képesítse őket. A rövid beszámolót egyik 1941-ben végzett növendékünk most érkezett szívbemarkoló levelével fejezem be. »Mélyen Tisztelt Igazgató Ür! Mióta a képzőt elhagytam, egyszer számoltam be Igazgató Úrnak életem további alakulásáról. Most ezekben a kemény időkben, mikor fővárosunk és a többi nagy városunk is úgyszólván hadműveleti terület lett, rpikor szeretett Igazgató Úr és kedves Családja, jó Tanáraim családjukkal, szóval az egész képző belekerült a háború forgatagába, csak egy dolgot tudok mondani: Itt vagyunk még mi is fegyverrel a kezünkben, Krisztus és a haza saeretetével szívünkben. Minél keményebb lesz a sorsiunk, annál görcsösebben szorítjuk a fegyvert. Ha a poklok ezer kínja szakad is ránk, ezt a fegyvert a kezünkből ki nem adjuk. Hja a jjó Istejn ügy akarja, odaadjuk fiatal életünket egy boldogabb Magyarországért és egy új világért. Vigasztaló szavakat akartam írni, de csak ez jött ki belőlem. Kénem; a jó Istent, adjon szeretett Igazgató Úrnak és Tanáraimnak erőt és hitet a csapások elviseléséhez. Tegyenek bennünket keményekké és tisztákká ezek: a megpróbáltatások, mint a tűz az aranyat. Bocsánatot kérek szeretett Igaizgató Úrtól, hogy a levél külső alakja nem szép, és esetleg más hibák is vannajk benne, de nagyón kóvályog a fejem. Az ej jel ugyanis szolgálatban voltam, és majdnem semmit sem aludtam. Még egyet szeretnék mondani: ha pedig fegyverrel megtettük a kötelességünket, akkor békében ismét ott leszünk, ahova hivatásunk szólít: a gyermekek között. Szekszárd, 1944. IV. ;25. Hálás szívvel tanítványa: Kapitány Ottó, m. kir. zászlós;.« Amíg ilyen tanítványokat bocsáthatunk ki az életbe, addig nyugodtan nézhetünk a jövőbe. Dr. Padányi-Frank Antal.
